Felkészül Orbán Viktor!

A jobboldali hárompárti Spolu koalíció nyerte Csehországban a szombat délután zárult képviselői választást – adta hírül az MTI.

A szavazatok több mint 99 százalékát összegző Cseh Statisztikai Hivatal közlése szerint a Spolu a szavazatok 27,62 százalékát szerezte meg.

Második helyen az eddig kormányzó ANO végzett a szavazatok 27,28 százalékával. A választási körzetek 88 százalékában leadott szavazatok összesítése alapján még úgy tűnt, hogy az Andrej Babiš által vezetett párt győzhet.

 

Andrej Babiš, korábbi cseh miniszterelnök./Kép. Newsweek

 

A harmadik helyen a szintén jobboldali kétpárti Polgármesterek–Kalózok koalíció zárt 15,47 százalékkal. Negyedikként jutott a parlamentbe a Közvetlen Demokrácia Pártja 9,63 százalékos eredménnyel. A hatályos szabályok szerint a kétpárti koalíciónak nyolc, a hárompártinak pedig 11 százalékot kellett szereznie a parlamentbe való bejutáshoz.

A nem egészen százszázalékos adatfeldolgozás alapján a 200 tagú alsóházban a Spolu koalíciónak 71, a Polgármesterek-Kalózok koalíciónak pedig 37 mandátuma lesz, ami többséget jelent. Az ANO mozgalom mandátumainak száma 72, az SPD-nek pedig 20 képviselője lesz a testületben. Bár az ANO kevesebb szavazatot kapott országosan a Spolunál, viszont a hatályos szabályok szerint a 14 regionális választási körzet adatainak összegzése alapján egy mandátummal több illeti meg.

A kormánykoalíciós Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD), melynek elnöke, Jan Hamácek bejelentette a lemondását, és a kormányt kívülről támogató Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM) öt százalékon aluli támogatásuk miatt kiestek a képviselőházból. A szociáldemokraták 4,6, míg a kommunisták 3,6 százalékot értek el a szavazáson. Utóbbi eredmény egyben azt is jelenti, hogy a kommunisták az 1989-es rendszerváltás óta első ízben nem lesznek jelen a cseh parlamentben.

A választási részvétel a 65 százalékot is meghaladta.

A két jobboldali koalíció már korábban bejelentette közös kormányzási szándékukat, kormányfő-jelöltjük Petr Fiala, a polgári demokraták elnöke.

Milos Zeman államfő már korábban nyilvánvalóvá tette, hogy a választások győztesének adja az első kormányalakítási megbízást, az eredményt viszont nem kommentálta.

Andrej Babiš kormányfő egy sajtóértekezleten elismerte a vereséget, és gratulált a győzelemhez a jobboldali ellenzéki Spolu koalíciónak. Ugyanakkor nem zárta ki, hogy mégis ő kap majd kormányfői megbízatást az államfőtől. Hozzátette, hogy a Spolu koalíciót fogja elsőként megszólítani az együttműködés céljából, amennyiben ő kapja a megbízatást Milos Zemantól.

Andrej Babiš azt is megerősítette, hogy vasárnap találkozik Lányban Milos Zeman államfővel, a kormányalakítási tárgyalások pedig szerdán kezdődnek. További részleteket nem közölt.

magyar politikusok közül elsők között Karácsony Gergely főpolgármester nyilvánult meg a csehországi választásokkal kapcsolatban, később a DK miniszterelnök-jelöltje, Dobrev Klára is reagált az eddig ismert eredményekre.