Ferenc pápa: Fontolóra kell vennem a lemondásom

Ferenc pápa elmondta, hogy hamarosan elérkezhet az idő, amikor meg kell fontolnia a lemondását – és le is mondana, ha úgy érezné, hogy egészségi állapota miatt nem tud úgy szolgálni, ahogyan kellene.

A lemondás idejéről hosszú, több napos fárasztó kanadai útja végén beszélt, amelynek egyik állomásán tollas fejdíszben kért bocsánatot az őslakosoktól a katolikus egyház képviselőinek elnyomó intézkedései és a bentlakásos iskolákban meghalt őslakosok miatt.

A 85 éves pápa hangsúlyozta, hogy egyelőre folytatni kívánja a feladatait és Isten fogja vezetni, hogy mikor vonuljon vissza, ha egyáltalán lemond – írja a BBC.

Szerinte nem katasztrófa a pápaváltás

„Nem katasztrófa pápát váltani, nem tabu” – mondta újságíróknak egy kerekesszékből a kanadai sarkvidéki területről Rómába tartó repülőgépen.

Az ajtó nyitva áll – ez egy normális lehetőség. De a mai napig nem kopogtam ezen az ajtón. Nem éreztem szükségét annak, hogy elgondolkodjak ezen a lehetőségen. Ez nem jelenti azt, hogy két nap múlva ne kezdhetnék el gondolkodni rajta

~ mondta a pápa a visszavonulás lehetőségéről.

Ferenc pápa az elmúlt hónapokban folyamatos térdproblémákkal küzdött, amelyek befolyásolták a mozgékonyságát. Kanadai látogatásának nagy részét kerekesszékben töltötte.

Elismerte, hogy nagy a baj az egészségével

Korábban elutasította a komolyabb, életveszélyes betegséggel kapcsolatos találgatásokat.

Ez az utazás intenzív volt. Nem hiszem, hogy az én koromban és a térdem korlátozottságával ugyanolyan ritmusban tudok tovább utazni, mint korábban. Vagy takarékoskodnom kell egy kicsit az erőmmel, hogy továbbra is szolgálhassam az egyházat, vagy meg kell fontolnom a lemondás lehetőségét

– mondta Ferenc pápa.