Fidelitas: Soros György veszélyes és felháborító!

0

Magyarország nem eladó, nem lehet holmi „koronavírus elleni védekezésre” hivatkozva megvenni – áll a szervezet közleményében, amellyel Soros György Budapestnek tett egymillió eurós felajánlására reagálnak.

„Felháborítónak tartjuk, hogy Soros György holmi védekezésre hivatkozva próbálja meg támogatni Gyurcsány Ferencet abban, hogy tobzoskákat tenyésszen a budapestiek lakásában” – írja a közlemény. A Fidelitas azt is hozzáteszi: míg Orbán Viktor nagyrabecsülését fejezte ki az egészségügyi dolgozókkal kapcsolatban,

Soros György még egy tapsolásra sem hajlandó,

mindent pénzzel szeretne megoldani. Ráadásul – teszi hozzá a közlemény – a pénz egészen biztosan vírusos, úgyhogy további pénzért le kell fertőtleníteni, és ezt is a budapesti adófizetőknek kell majd állnia.

„És amúgy is, mit csináljanak az ápolónők, az orvosok a pénzzel? Varrjanak belőle maszkot? Elég volt Soros György cinizmusából, ha igazán komolyan gondolná a segítségnyújtást, már jelentkezett volna önkéntesnek Révész Máriusznál” – áll a közleményben.

Forrás: Hircsárda

Forrás Hircsárda