Fidesz-KDNP Pénzért mindent, még anyánkat is…

0

Betelepedési kötvényt jó pénzért, majd fegyvert…Szépen haladunk…Közben pedig eljátsszuk a Szent Szűzet, Európa megmentőjét és védőbástyáját.Miközben itt migráncsoznak álkeresztény módjára, fegyvereket adnak el…az ellenségnek!

Van ami a keresztény hitet és annak kifejtését is felül írja?

Igen…A PÉNZ.

Betelepedési kötvényt jó pénzért, majd fegyvert…Szépen haladunk…Közben pedig eljátsszuk a szent szűzet, Európa megmentőjét és védőbástyáját.

A Fidesz kormány míg álságosan migráncsozik és kerítésbizniszből profitál, fegyvereket ad el az “ellenségnek”.

Magyar gyártású álkalasnyikovokkal volt tele az Iszlám Állam

Egy friss jelentés szerint a kínai, román és orosz gyártmányú fegyverek után magyar fegyverből volt a legtöbb az Iszlám Állam harcosainak

Többségük AK-63F gépkarabély, vagyis kalasnyikov-másolat volt, amelyeket még a FÉG magyar fegyvergyár gyártott, Magyarország pedig NATO segélyként többek között az iraki hadseregnek is adományozott belőle. Korábban is lehetett tartani attól, hogy ezek egy része az Iszlám Államnál landol, amint ezt a mostani jelentés is igazolta.