Fidesz: Nyolc éve a szocialisták elvettek egyhavi nyugdíjat!

0

Megint az elmúltnyóóóócév.

A Fidesz szóvivője telefonon nyilatkozott az MTI-nek, hogy a szocialisták most azt mondják, hogy az egyik legfontosabb társadalmi csoportot számukra a nyugdíjasok jelentik, de amikor kormányon voltak, elvettek tőlük egyhavi nyugdíjat és megdrágították a nyugdíjasok életét. Háromszorosára emelték a gáz árát és kétszeresére az élelmiszerek áfáját. A nyugdíjakat eközben hagyták elértéktelenedni, és soha nem adtak sem nyugdíjprémiumot, sem étkezési utalványt. Puskás Imre a Fidesz szóvivője azt is elmondta, hogy a Gyurcsány-Bajnai kormány folyamatosan ellehetetlenítette a magyar nyugdíjasokat, míg a Fidesz törődött velük.
A kormánypártokra számíthatnak továbbra is a nyugdíjasok – mondta el Puskás. Azt szeretnénk, hogy az ország gazdasági sikereiből ők is részesüljenek. A novemberi nyugdíjkiegészítés és nyugdíjprémium után már megkezdődött az Erzsébet-utalványok postázása is. Amit szintén a Fides-KDNP kormánynak köszönhet a nyugdíjas lakosság.

 

(MTI)