A Fidesz újra pályázna egy népszavazás után az olimpiára

0

Egy népszavazás után ismét pályázna az ötkarikás játékok megrendezésre a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. Erről Kulcsán Krisztián az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.

Azon dolgozom, hogy Budapest pályázzon a nyári olimpiai játékokra. Jelen állás szerint ez a 2032-es olimpiát jelentheti. Ennek alapvető feltétele, hogy legyen egy népszavazás – mondta Kulcsár Krisztián az InfoRádióban. Sok más mellett a vizes és a dzsúdó világbajnokság, az Európai Ifjúsági Olimpiai Játékok, a vitorlás és szörf Európa-bajnokság megrendezésének sikere erősíti azt a nemzetközi sportszakmai véleményt, hogy Budapest képes olimpiát rendezni. Több pénz jut most a magyar sportélet finanszírozására, mint korábban, a kérdés a felhasználás hatékonysága – fogalmazott a MOB-elnök.Bármennyi pénz van, az a kérdés, hogy a hasznosulása, elosztása milyen szempontrendszer szerint történik és aztán van-e ennek ellenőrzése. Az is kérdés, hogy a pénz eléri-e azt a célt, amiért odaadták. Álláspontja szerint a tao-pénz jót tesz egy sportágnak. Az politikai döntés, hogy meddig lesz tao-pénz. Ha a kormány továbbra is eltökélt a sport kiemelt támogatásában, akkor ezek a források nem apadnak el – fogalmazott Kulcsár Krisztián.

 

(Infórádió)