Figyelem: Üzenet a magyar lakosságnak a harcoló kurd nők Facebook oldalától, Erdogan török elnök budapesti látogatása miatt!

0

Magyar idő szerint szombaton kora hajnalban tett ki egy magyaroknak címzett üzenetet az 55 ezer követővel rendelkező Kurdish Female Fighters/ YPJ, (Harcoló Kurd Nők) Facebook oldal.

„To the ATTENTION of our followers from HUNGARY/ Magyars!”

azaz magyar követőik figyelmét kérik, majd kifejtik, hogy az általuk terroristáknak tartott török elnök, Recep Tayyip Erdoğan november 7-én Magyarországra látogat, és azt kérik a magyaroktól, hogy ne engedjék be a politikust, illetve küldjék vissza oda, ahonnan jött.

Törökország október elején indított offenzívát Szíriában a kurdok ellenőrizte területek ellen, miután az amerikai csapatok kivonultak onnan. Szijjártó Péter magyar külügyminiszter nem sokkal később lényegében arról beszélt, hogy a kurdok megtámadása egybeesik a magyar nemzeti érdekkel.

Erdogan novemberi látogatására tüntetés szerveződik, miközben az is kiderült, hogy hogy a török elnökhöz és a radikális iszlámhoz is kötődő iskola nyithatja meg kapuit Budapesten.

A néppártban újra felmerült a magyarok kizárása a török katonai akciók támogatása miatt, majd az is kiderült, hogy Mészáros Lőrinc üzlettársán keresztül szerezhet török harci járműveket a Honvédség.

https://www.facebook.com/1814267612131127/photos/a.1814284155462806/3047118935512649/?type=3&theater

Via: Kurdish Female Fighters/ YPJ, (Harcoló Kurd Nők)