Föld S. Péter: Mi van Kubatov Gábor kopaszaival?

0

Két évvel ezelőtt derült ki, hogy egytől egyig büntetett előéletűek azok a kopaszok, akik 2015 februárjában megakadályozták, hogy Nyakó István szocialista politikus beadhassa népszavazási kezdeményezését az akkor még érvényben lévő vasárnapi boltzár ellen. Egyiküket fegyveres rablásért ítélték el. Mindezt Nyakó ügyvédje tudta meg a nyomozati iratokból.

Én már akkor is nagyon csodálkoztam, nem is nagyon tudtam hova tenni az egészet. Nem hittem volna ugyanis, hogy ezek az emberek bűnözők. Mindegyiküknek olyan barátságos az arckifejezése, hogy minimum egyetemi tanároknak néztem őket. Eszembe sem jutott róluk, hogy egyszerű verőlegények lennének. Hogy Kubatov Gábor, aki nem csupán az FTC elnöke, de a Fidesznek is alelnöke, bűnözőkkel áll kapcsolatban, s nem rest őket harcba hívni, ha pártjának ez áll érdekében.

Valójában még most is nehezen hiszem el, hogy ezek az izmos, kigyúrt, tar fejű fiatalemberek a sötét oldalon állnak. Hiszen sugárzik róluk a jóság, összeszámolni is lehetetlen lenne, hogy hány idős nénit kísérhettek át az úttest másik oldalára, hányszor adták át ülőhelyüket a villamoson, trolibuszon időseknek, elesetteknek.

Most már persze én is tudom, hogy nem szabad a külső alapján ítélni. Bármennyire is bizalomgerjesztő, a demokratikus jogállam iránt elkötelezett embernek tűnik valaki, lehet, hogy ez csupán külső máz, és valójában egészen másmilyen az illető személy, mint amilyennek látszanak.

Talán ezért is van, hogy mindmáig nem hallottunk arról, hogy kihallgatták volna őket az akkori ügyben. Hiába derítette ki a rendőrség, hogy kicsodák, hiába adta meg a nevüket, elérhetőségüket, a nyomozó szervek nem tartották fontosnak, hogy megkérdezzék ezeket a kopasz urakat. Bizonyára őket is megtévesztette a megjelenésük, ők is azt gondolták, amit én: hogy ezek kivétel nélkül egyetemi filozófusok, orvosok, mérnökök. De legalábbis olyan emberek, akik reggel 8-tól este 5-ig dolgoznak valahol. Gyárban, irodában, földeken. Hogy munkával keresik meg a mindennapi betevőt, s még álmukban sem jutna az eszükbe, hogy bűnözzenek.

Ezért nem hallgatták ki őket gyanúsítottként, ezért nem lett az ügyből máig semmi. Meg azért, amiért sok más ügyben sem indult eljárás a feltételezett elkövetők ellen. Ha annak idején az egykor ötödik kerületi polgármesterként funkcionáló Rogán Antalt sem hallgatták ki a belvárosi ingatlaneladásokról, Kósa Lajost sem a csengeri örökösnő milliárdjaival kapcsolatban, akkor miért éppen ezeknek a joviális megjelenésű uraknak kellemetlenkedtek volna mindenféle kínos kérdésekkel.

Meg talán azért sem zaklatták őket, mert még elkotyogták volna, hogy ki rendelte őket a viszonylag szokatlan időpontban, reggel 6 óra előtt a Nemzeti Választási Irodához.

Előbb, vagy utóbb persze kiderül az igazság. És akkor talán azt is megtudjuk, hogy amennyiben valóban Kubatov Gábor toborozta a kopaszokat, kitől kért és kapott erre engedélyt.

Egyelőre csak találgatni tudunk: nem kizárt, hogy olyan magas helyen egyeztetett, hogy le sem merjük írni, mert még a gondolat is felségsértésnek számít.

Szerző: Föld S. Péter