Föld S. Péter: Schmidt Máriának nem az fáj, hogy a Fidesz megszállta Magyarországot

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója nyílt levélben kérdezte Sólyom László volt köztársasági elnököt, miért hallgat, amikor az ellenzék alkotmányos puccsra készül. A néhai férje révén milliárdossá vált főigazgató asszony a közösségi oldalon írott levelében úgy tesz, mintha nem tudná, hogy az ellenzék nem puccsra készül, hanem arra, hogy kormányra kerüljön. Ami demokratikus viszonyok között nem ördögtől való elképzelés, a politikai vetésforgó kiiktatása csak diktatúrákban elfogadott dolog.

A főigazgató asszony megfeledkezni látszik arról, hogy Sólyom László nem egy megszólalós típus: 2006-ban is inkább a bánáti bazsarózsák védelmével volt elfoglalva, ahelyett, hogy szóvá tette volna, hogy az akkor ellenzéki Fidesz erőszakos eszközökkel próbálta megragadni a hatalmat.

Schmidt főigazgató asszonynak most, 2021-ben nem az fáj, ami 2006-ban történt. Hogy az utólag békés tüntetőkké kinevezett utcai harcosok feldúlták Magyarország békéjét szeptember 18-án, majd néhány héttel később, az ’56-os forradalom ötvenedik évfordulóján törtek-zúztak, rendőrökre támadtak, autókat gyújtottak fel, betörték a kirakatokat, előtte pedig hetekre megszállták a Parlament előtti Kossuth teret.

Sólyom László akkor, hivatalban lévő államfőként, egyetlen szót sem szólt a szeptemberi, majd októberi „sajnálatos eseményekről,” de Schmidt főigazgató asszony ezt szinte csak zárójelben jegyzi meg. Az viszont zavarja, hogy a mostani ellenzék élni kíván demokratikus jogaival. Nem puccsot hajt végre, hanem kormányzásra készül, mert az a meggyőződése,  Magyarország érdeke, hogy véget érjen Orbán Viktor és a Fidesz több mint tíz évig tartó, kormányzásként kommunikált ámokfutása.

Érthetetlen számomra, hogy miért hallgat Ön, Sólyom László akkor, amikor a hatalomra készülő ellenzék politikusai nyilvánvalóan alkotmányos puccsra készülnek. Alaptörvényünk – amire egyébként mindannyian felesküdtek – megsemmisítésével, kétharmados törvények feles többséggel való hatályon kívülre helyezésével fenyegetnek. Diktatórikus eszközök használatát, a legfőbb ügyész azonnali letartóztatását, a bankszámlák miniszterelnöki döntés alapján történő zárolását, egyesek földönfutóvá tételét, repülési tilalom elrendelését, vagyonelkobzást lebegtetnek, ígérnek híveiknek.”

 

Ezt írta a Terror Háza Múzeum főigazgatója a Facebookon, pedig – ha már megszólította a volt köztársasági elnököt – elsősorban azt nehezményezhetné, miért tűri Sólyom szótlanul, hogy a Fidesz 2010-ben megszállta Magyarországot. Elfoglalták a középületeket, az Országgyűlést, a parlamentet, bekebelezték a rendőrséget, az ügyészséget, megfegyelmezték a kezdetben még renitens Alkotmánybíróságot. Övék a törvény, akire rámutatnak, bűnös. Övék a kultúra, a tájékoztatás, övék a hatalom.

Magyarország polgárai értetlenül és többnyire közönyösen nézték, hogy mi történik. Gyanútlanok voltak, elhitték a maguk írta mesét, hogy a XXI. században, az Európai Unió egyik országában ez nem történhet meg. Még 2010 elején is voltak olyan, a Fidesszel nem rokonszenvező értelmiségiek, akik úgy gondolták, hogy nem is baj, ha a Fidesz kétharmadot kap, legalább lesz végre egy erő, amelyik zavartalanul végrehajthatja a programját.

Csakhogy a Fidesznek nem volt programja. Lehetett volna, mert volt rá nyolc évük, hogy kitalálják, mit akarnak kezdeni a gazdasággal, az oktatással, az egészségüggyel, a sporttal, a kultúrával. Magyarul: Magyarországgal. Ám Orbánék ehelyett csak azon agyaltak, miként lehet a hatalmat megszerezni, majd megtartani – az idők végezetéig, s ha lehet, még azon is túl. Mára övék lett az ország. Ők mondják meg, mi a jó, és mi az, ami nem. Hogy mikor vagyunk jók, szerető szülők, jó apák és anyák. Egyáltalán: mikor vagyunk család. Mikor vagyunk jó polgárai a honnak, és mikor hazaárulók.

A Fidesz szótárában a félretájékoztatás a hír, az elhallgatás az információ, a csúsztatást pedig kommunikációnak nevezik. A hírhamisításért nem büntetés, hanem előléptetés jár, hazudni nem szégyen, hanem érdem, mert az ő világukban a hazugság az igazság.

Sólyom László, mindezt szenvtelenül és szótlanul szemlélte. Amit a volt köztársaság egykori elnökének most mondania kellene, azt Schmidt Mária és a Fidesz nem tenné ki az ablakba.

 

 

via. Hírklikk