Föld S. Péter: Valami nincs rendben!

0

Pénteken este jelent meg a Hírklikken Németh Péter kollégám cikke, amelynek címe: Valami nincs rendben Orbán Viktorral. Az írás mondandójával természetesen egyetértek, de szerintem még ennél is nagyobb a baj: valami nincs rendben Magyarországgal. Nem most kezdődött, hanem tíz évvel ezelőtt. Akkor, amikor az országot megszállták a tálibok.

Gyorsan és könnyen foglalták el az országot, alig volt ellenállás. Mára szinte minden az ő uralmuk alatt áll. Lerohanták a középületeket, az országgyűlést, a minisztériumokat, a parlamentet, bekebelezték a rendőrséget, az ügyészséget, megfegyelmezték a kezdetben még renitens alkotmánybíróságot, maguk alá gyűrték a sajtót. Övék a törvény, akire rámutatnak, bűnös. Övék a kultúra, a tájékoztatás, a hatalom.


Gyanútlanok voltunk, a szükségesnél kevésbé éberek. Elhittük, hogy a XXI. században, az Európai Unió egyik tagállamában ez nem történhet meg. Még 2010 elején is voltak olyan, a tálibokkal amúgy nem rokonszenvező értelmiségiek, akik okos dolgozataikban arról értekeztek, hogy nem is baj, ha a tálibok kétharmadot kapnak. Legalább lesz végre egy erő, mondták, amelyik zavartalanul végrehajthatja a programját.

Csakhogy, a táliboknak nem volt programjuk. Lehetett volna, mert lett volna rá nyolc évük, a sokat emlegetett emútnyócév, hogy kitalálják, mit akarnak kezdeni a gazdasággal, az oktatással, az egészségüggyel, a sporttal, a kultúrával.

Röviden: Magyarországgal.

Ám ők e helyett csak azon agyaltak, miként lehet a hatalmat megszerezni, majd megtartani. Az idők végezetéig, s ha lehet, még azon is túl. Mára övék lett az ország. Ők mondják meg, mi a jó, és mi az, ami nem. Ki a barát, ki az ellenség. Ők a miniszterelnök, a házelnök, a köztársasági elnök.

Csak a köztársaság nincs sehol.

Egy ideje már a szavainkat is kisajátítják: a szótárukban a félretájékoztatás a hír, az elhallgatás az információ, a csúsztatást pedig kommunikációnak nevezik.

Valamit megvédeni, számukra azt jelenti, hogy ellopni.

Hazudni nem szégyen, hanem érdem, az ő világukban a hazugság az igazság.

A magyar tálibok azért lehetnek ennyire sikeresek, mert ismernek bennünket. Tudják, milyenek vagyunk, belelátnak a lelkünkbe. Kihasználják, hogy szeretjük magunkat a valóságosnál szebbnek látni. Okosabbnak, tisztességesebbnek, erősebbnek. A mi kis hétköznapi hazugságainkra építik a saját nagy hazugságaikat. Befogadónak hazudjuk magunkat, miközben feljelentjük, ha idegent látunk a vonaton. Szabadságot szerető népnek, miközben a lojalitás szabadságát szeretjük.

Mi nem tányérból, hanem tenyérből eszünk.

Azt szeretjük, ha egy nagy, gondoskodó állam van a fejünk fölött. Olyan hatalom, amelyik nem csak gondoskodik rólunk, de gondolkodik is helyettünk. Megmondja, hogy mikor vagyunk jók, és mi az, amiért szégyellnünk kell magunkat. Mikor vagyunk jó szülők, apák és anyák. Mikor vagyunk család.

A magyar tálibok az egyszínűséget szeretik: a szürke számtalan árnyalatát.

Magyarország nagyon beteg. Aki tudja, hogyan kell, imádkozzon a gyógyulásáért!