Futódombot építenek Felcsúton 106 millióért!

0

A TAO-támogatási rendszer bevezetése óta a legvisszafogottabb fejlesztési programot állította össze a Felcsúti Utánpótlás-neveléséért Alapítvány, írja az Mfor.hu. A Puskás Akadémiát működtető alapítvány mindössze 1,1 milliárd forintos igényt nyújtott be a a 2019/2020-as szezonra.

Az MLSZ által jóváhagyott program szerint többek közt felújítanák a bentlakásos kollégiumot

“ezáltal is komfortosabbá téve a fiatalok életét. Valamint higiénia és egészségügyi okból teljes körű bútorok cseréjét, fürdő, közösségi helyiségek felújítását el kívánjuk végezni.”

És beszereznének a stadion pályáját körbeölelő LED-falat, 269 millióért.

Illetve 109 millióért egy buszt is vennének.

A legbizarabb tétel a “futódomb, lépcső elnevezésű felépítmény,” amire 106 milliót szántak.

A kb. 31 méter hosszú, 17 méter széles domb az alapítvány szerint a sportolók képességfejlesztését szolgálja majd.

A képességfejlesztésre szükség is van, a Puskás Akadémia közelében sincs az alapításakor megfogalmazott céloknak.

Orbán Viktor a 2007-es megnyitón azt mondta, hogy az első nemzetközileg is jegyzett játékosokat is 4 év múlva várjuk.