Gábor György: Lét és látszat?!

„Minden lét és látszat közti lebegés” – írta Husserl, anélkül, hogy tudott volna Novák Katalin köztársasági elnöki beiktatásának ünnepségsorozatáról.
Tehát lét és látszat. Novák Katalin ünnepi beiktatása a Kálvin téri református templomban vette kezdetét, ahol a köztársasági elnököt az ország közjogi méltóságai színe előtt felvonuló egyházi méltóságok megáldották, hogy aztán az új köztársasági elnök a délelőtti ceremónia második felvonását a Kossuth téri ünnepi beszédének az alábbi, nagy tapsot kiváltó utolsó mondatával koronázza meg: „Isten, áldd meg a magyart jó kedvvel bőséggel, mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség.” A pompás bizáncias körülmények adottak voltak, mindössze azt nehezményezem, hogy egy vacak kis állatáldozatra sem került sor.
E naptól fogva viszont vissza kell vonni Deák Ferenc epitheton ornansát, amellyel Kossuth Lajos ruházta fel egykoron, midőn képes volt Deákban „a haza bölcsét” látni. Deáknak „a haza bölcse” jelzője csak látszat volt, hiszen hogy is lehetett „a haza bölcse” az az ember, aki 1873. június 28-i egyházpolitikai beszédében, mintegy levonva a tanulságot Európa véres háborúiból, gyilkos üldözéseiből, vallásháborúiból, kényszerkereszteléseiből, kirekesztéseiből, vallási alapú diszkriminációiból és förtelmes pogromjaiból, arra a következtetésre jutott, hogy az állam (a státus) és a „kultuszok dolgait” el kell választani egymástól (separatio), s még azt is képes volt hozzátenni, hogy ezt „a czélt mindig szem előtt tartom és minden lépést, mely afelé vezet, pártolok; de nem pártolok semmi oly lépést, mely attól eltávolít.” Ma „a haza legigazibb bölcsei” a Kálvin téri református templomban tülekedtek, annyi volt belőlük, hogy csak na, jó volt legeltetni rajtuk a tekintetet, miniszterelnökön, házelnökön, a Kúria elnökén, a megannyi „haza bölcse és tisztessége” miniszteren.
A Kossuth téri publikum, s az ország több mint kétharmada, gondolom, elégedett volt. Lét és látszat. Hogyan is írta Kafka? „Az elítélt egyébként olyan megadóan viselkedett, hogy kutyaalázata azt a látszatot keltette: akár szabadon is engedhetnék, hadd futkározzon a domboldalban, s az ítélet- végrehajtás kezdetekor csak füttyenteni kellene neki, máris visszatérne.”

 

Szerző. Gábor György.