Gábor György: Nem hittem volna, hogy a Fidesz-KDNP – igaz, áttételesen – ilyen élmény forrása lehet!

Hosszú ideje foglalkoztat az a kérdés, hogy III. Richárd, aki úgy döntött, hogy gazember lesz, Shakespeare királydrámájában vajon miért is hivatkozik többször Szent Pálra? „Szent Pálra mondom” – kezd bele gyakran a mondandójába, de vajon miért? Nem vagyok képes ezt másként magyarázni, csak Shakespeare kivételes zsenialitásával, aki jól ismerte az Újszövetséget, benne Szent Pál leveleit, így a Rómaiaknak írott levelet (amit – aligha véletlenül – sokat idéztek az Erzsébet-kori Anglia filozófiai disputái során is), s ahol Pál az alábbiakat írja: „Tudjuk, hogy a törvény lelki, magam azonban testi vagyok, és a bűn rabja. Azt sem tudom, mit teszek, hiszen nem azt teszem, amit szeretnék, hanem amit gyűlölök. De ha azt teszem, amit nem akarok, elismerem a törvényről, hogy jó, és valójában nem is én cselekszem, hanem a bennem lakó bűn. Tudom ugyanis, hogy semmi jó nem lakik bennem, azaz a testemben, mert készen vagyok ugyan akarni a jót, de arra, hogy tegyem is, nem vagyok képes. Hiszen nem a jót teszem, amit akarok, hanem a rosszat, amit nem akarok. Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor nem is én cselekszem, hanem a bennem lakó bűn. Így ezt a törvényt látom: bár a jót szeretném tenni, a rosszra vagyok készen. A belső ember szerint az Isten törvényében lelem örömöm, de tagjaimban más törvényt észlelek, s ez küzd értelmem törvénye ellen, és a tagjaimban levő bűn törvényének rabjává tesz” (7,14-23). A bűn ősi, atavisztikus, „testi” törvénye versus az isteni megváltó törvény ereje. Azt jól tudjuk, hogy III. Richárd, a gyilkos gazember esetében ez az „örök” konfliktus melyik törvény győzelmét eredményezte.
Miért jut ez az eszembe? Profán dolog a fentiekhez képest, de ordítóan valós. Szijjártó Péter elment a Vatikánba, ahol egyeztetett az üldözött kereszténységről. Szeretem ezt! A kereszténység története során eretnekké nyilvánított összes irányzat nem tett annyi rosszat a kereszténységnek, mint a Fidesz-KDNP-kormány megannyi, „úgy döntöttem, hogy gazember leszek”, mindenféle bűnt, visszaélést és aljasságot elkövető pszeudo-, vagy kriptokeresztény alakja, beleértve természetesen magát Szijjártó Pétert is.
Szijjártó azzal dicsekszik a Vatikánban, hogy Magyarországon és a Kárpát-medence magyarok lakta területein tíz év alatt háromezer keresztény templomot újítottunk fel vagy építettünk”. Csak mondom, hogy a XX. század egyik legnagyobb templomépítője Salazar volt, mégsem hallottam, hogy beindult volna Salazar szentté (vagy boldoggá) avatásának eljárása. (Ha Szijjártó nem értené, hogy miért nem, keressen föl fogadóórámon, elmondom neki.) De ha már a nagy templomépítő-keresztényvédő személyiségeknél tartunk, mindjárt eszembe jut Putyin, akinek még ha végül is lemaradt a székesegyház faláról eredetileg (Sztálin arcképével együtt) odaálmodott arcmása, lelkesen üdvözölte Kirill pátriárkát, midőn az orosz hadsereg székesegyházát, a 3,6 milliárd rubelből (kb. 15 és félmilliárd forintból) felépített főtemplomot felszentelte. Ebből is látszik, hogy Putyin és orosz barátaink szintén példamutató keresztények, templomot építenek, s ha templomépítő buzgalmuk mellett marad még egy kis szabad idejük, azonmód embereket mérgeznek meg, olykor Angliában, olykor valahol a nagy Oroszországban, aztán újságírókat likvidálnak, s köreikben manapság a transzszubsztanciáció gyakrabban használt kelléke a novicsok, mint az áldozati kenyér.
Szent Pálra mondom, a fenti orosz és magyar keresztényvédő harcosok, Szijjártótól Putyinig, Semjéntől a „dohánymetropolitának” nevezett Kirill moszkvai pátriárkáig, akinek KGB-s fedőneve „Mihajlov” volt, s akinek a külföldi cigaretták importjából összejött becsült vagyona 4 milliárd dollár körül van, nemhogy a tízparancsolattal nem ismerkedtek még meg, de valószínűleg Hammurapi (Hammurabi) törvényoszlopa sem ismert számukra. Pedig ez utóbbit termékenyen nézegethetnék, ugyanis megtudhatnák, hogy Hammurapi – hozzájuk hasonló visszafogottsággal – önmagáról, mint „országát fényárba bocsátóról” (vesd össze Elios Zrt) szól, „felhalmozója bőségnek és gazdagságnak, felékesítője minden néven nevezhető dolognak”. Ezenkívül „nagyképességű”, „vallásos és imába mélyedő, aki gazdagságot hoz”, „bölcs”, „vitéz”, „országát védő árnyék”, „ellenségfogó háló”, „erős bölény, felöklelője az ellenségnek”, „bölcsesség ismerője”, „fontolgató”, „tökéletes”, „férfi”, „harcos, akinek nem lehet ellenállni”, „elmélyült kormányzó”, „a bölcsesség forrása”, „királyok elseje, meghódoltatója”, „gondviselője népének”, „helyes úton vezetője népének”, „világosság felkeltője”, „király, aki engedelmességre kényszerítette a négy világtájat”, s aki – mint mondja magáról – „a törvényt és az igazságot az Ország szájába helyeztem.”
Nem tudom, mit helyezett még az ország szájába, de Hammurapi mintha már napjaink legfényesebb keresztényvédő vitézét és bajnokát anticipálta volna.
És végezetül: Szijjártó Péter Paul Richard Gallagher érsekkel, szentszéki külügyminiszterrel találkozott, akinek „főnöke” a Pápai Államtitkárság vezetője, Pietro Parolin bíboros, államtitkár. Egy minap megjelent könyvben (The Next Pope, Sophia Institute Press, 2020) Edward Pentin, a Ferenc pápával kritikus, konzervatív-tradicionalista szárnyhoz tartozó szerző arról számolt be, hogy – mint azt a repulazido.blogspot.com helyesen írja – Pietro Parolin bíboros, államtitkár (tehát Gallagher érsek „főnöke”) aggasztónak nevezte napjaink populizmusát és nacionalizmusát, „alapvetően gyermeteg reakciónak” mondta, s – katolikus hitéhez következetesen – az egyetemességet és a mások iránti nyitottságot, testvériséget sürgette. Szavait az „Isten, Becsület, Ország” témában tartott római konferencia hallgatólagos kritikájaként értelmezték, amelyre pár nappal korábban került sor, és amelyen Orbán Viktor magyar miniszterelnök is felszólalt.
Hogy ez a Vatikán részéről milyen távlati stratégiát jelent, az komoly és érdekfeszítő viták tárgyát képezheti, ám az aligha, hogy a jelenlegi Vatikán szemében a keresztény Európáról szónokló magyar politikusok mentalitása nagyjából azonosnak tűnik az egykori „örök Rómát” szétverő barbár törzsek habitusával.

 

 

Hosszú ideje foglalkoztat az a kérdés, hogy III. Richárd, aki úgy döntött, hogy gazember lesz, Shakespeare…

Posted by Gábor György on Friday, September 4, 2020