Gulyás Gergely: Lezárjuk az aluljárókat télen a hajléktalanok elől!

0

Aluljárókat zárnak télen a hajléktalanok elől – jelentette be csütörtökön a kancelláriaminiszter.

Gulyás Gergely az ellenzéket megzavaró trollakciókról és Hende szombathelyi közönséghergeléséről is beszélt.

Kormányülés zajlott szerdán, ennek eredményeiről Gulyás Gergely csütörtökön számolt be a 143. kormányinfón. A kancelláriaminiszter nem meglepő módon a bevándorlás témájával kezdett – mint mondta, a most felálló baloldali olasz kormány megnyitotta kikötőit a menekültek előtt, ami szerinte meghívót jelent a több százezres, Afrikából érkező tömegek számára. Ezzel párhuzamosan erőltetik a kvóta szerinti menekültelosztást is, úgy hogy az Európai Bizottság nem utalja nekünk a határőrizetre szánt pénzt – folytatta Gulyás. Mint mondta, a magyar kormány a befogadásban nem kíván részt venni, legfeljebb a bevándorlók visszaszállításában.

Megkezdődik a kiszorítósdi

A kormányülésen szó volt az oktatás helyzetéről és a hajléktalanellátásról is: Gulyás szerint az új Nemzeti Alaptantervet már most el kellene fogadni ahhoz, hogy jövőre alkalmazható legyen -ingyenes tankönyvekre pedig 14 milliárd forintot szánna jövőre a kormány. A miniszter megerősítette a hvg.hu korábbi értesülését, is, miszerint a tél folyamán kilenc budapesti aluljárót zárnának le az éjszakai órákra – ezzel kiszorítva onnan a hajléktalanokat – viszont több mint 2 milliárdot költenének 85 hajléktalanszálló meghosszabbított nyilvántartására, és 135 új férőhelyet is létesítenének, ellensúlyozva a szigorítást.

Motorcsónak? A rohamrendőrök keményebbek voltak

Gulyásnak a kérdésekre válaszolva volt néhány erősebb mondata: amikor arról kérdezték, hogy Karácsony Gergely programját trollok zavarták meg letakart lajstromszámú motorcsónakról, a kancelláriaminiszter kifejtette: ennél sokkal rosszabb volt, hogy Gyurcsány Ferenc idejében azonosító nélküli rendőrök voltak az utcán. A csípőből érkező gyurcsányozás után azért hozzátette, hogy az esetet személy szerint nem vizsgálta, de a rendőrség foglalkozik vele, és az kiválóan végzi munkáját.

Azt nem is Hende mondta (hanem a közönsége)

A politikusnak kész válasza volt a trollkodásnál is ijesztőbb esetre, amikor Hende Csaba hazaárulózásra biztatta hallgatóságát Szombathelyen, így becsmérelve a helyi ellenzéki polgármester-jelöltet, Nemény András.
Gulyás erre azt mondta, hogy Hende nem használta a kifejezést (valóban nem, hiszen a közönséggel mondatta ki – a szerk.), ellenben az ellenzéki jelölt igen. Van azonban némi különbség a között, hogy Nemény a kormány gazdasági hazaárulásáról beszél 2016-ban, és hogy a volt honvédelmi miniszter egy teltházas közönséget uszít Nemény ellen.

Putyin a rendszeres kapcsolattartás miatt jön októberben

Gulyás az októberi Putyin-látogatásról szólva azt mondta, hogy törekednek az évi rendszeres kapcsolattartásra, hiszen Oroszország fontos gazdasági partner. Kérdésre válaszolva kitért Mengyi Roland négyéves börtönbüntetésére is – hangsúlyozta, hogy Mengyi már nem párttag, ők pedig tiszteletben tartják a bíróság döntését. Az el nem ítélt, de vád alá helyezett Simonka György kapcsán viszont arra emlékeztetett, hogy az ítélet kimondásáig mindenkit megillet az ártatlanság vélelme.