Gulyás Gergely megfenyegette a néppártot ha kizárják a Fideszt

0

Gulyás Gergely szerint ha a Fideszt kizárják a néppártból az drámai következménnyel járhat.

Gulyás úgy fogalmazott:

“A Fidesz maradása vagy távozása a Néppárt számára irányválasztás kérdése.

Ha a Néppárt az a kereszténydemokrata, jobbközép, konzervatív pártcsalád kíván lenni, amely célok mentén a hetvenes években létrejött, akkor az nélkülünk és azok nélkül, akik ma a Fideszhez Európában barátilag viszonyulnak, nem fog menni.

Tehát a Fidesz távozása a Néppárt számára a vég kezdete lenne.”

Arra az esetre ha Fideszt mégis kizárnák Gulyás Gergely azt mondta,
” az a Fidesz számára pedig valami újnak a kezdete.”

A  kancelláriaminiszter szerint a Néppárt nem tud mit kezdeni a XXI. századi liberális pártok „követeléseivel”, amire példaként a bevándorlás támogatását, a keresztény értékek üldözését említette, valamint azt, hogy az emberek elfelejtik, hogy “férfinak vagy nőnek születnek”.

“Az Európai Néppártnak nincs még egy olyan tagpártja, amelyik többet tett az alapvető szabadságjogok érvényesülése érdekében, mint a Fidesz”

– jelentette ki Gulyás, és állítólag nem röhögte el magát közben.

Nyugatifény