Gyurcsány: Készülünk a kormányzásra

A Demokratikus Koalíció elnöke a közösségi médiában közzétett posztjában azt írta, tengernyi dolga lesz a következő kormánynak. Gyurcsány Ferenc úgy véli, Magyarország következő vezetésének legnehezebb feladata a háború utáni béke megteremtése lesz.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke Facebook-posztban fejtette ki, szerinte mivel kell majd megküzdenie Magyarország következő kormányának.

Tengernyi dolga lesz a következő kormánynak

– kezdi bejegyzését a politikus, aki szerint „a szétzilált pénz- és gazdasági ügyek rendbetételétől kezdve áldatlanul hosszú a sor” arról, mivel kell majd foglalkoznia az ország következő vezetőinek. De a legnehezebbnek azt tartja, hogy a háború után nekik kell majd békét teremteniük.

Úgy véli, „sokakat megtanítottak arra, hogy miként gyűlöljön, azonban majd közösen kell megtanulnunk, hogy mi is következik abból a hétköznapokban és a lelkekben, hogy az ember a legnagyobb csoda, hogy az ember méltósága nem csorbítható, hogy vigyáznunk kell egymásra”. Kiemeli ugyanakkor, hogy ezt „nem csak azért kell, mert egy fajhoz tartozunk”.

Az új kormány az ország kormánya lesz, de dolga lesz a lelkekkel is. Hogy béke legyen. Hogy otthon legyen a hazából. Mindenkinek. Készülünk

– fogalmaz a posztja végén a DK elnöke.