Ha hazug emberek találkoznak

A magyar álkeresztény, fasiszta, antiszemita identitás politikai képviselője Semjén Zsolt, aki megtestesíti mindazt az antikrisztusi szellemiséget, amit leginkább a “pusztító utálatosság” elnevezés fejez ki, amikor Isten templomában bálványt imádnak. Semjén sátáni szerepének felismerését segítené (ha Magyarországon lenne biblikus kultúra), hogy Semjén egy vadász, mint a bibliai Nimród, aki az egyik legsötétebb, legnegatívabb, legsátánibb figurája és jelképe a Bibliának.
De Ézsaut is említhetnénk, akit Isten szintén nem szeretett, s aki nem véletlenül vetette meg az igazi szellemi javakat, s adta el az elsőszülöttségét egy tál lencséért. Semjén is jelképe ennek, amikor a keresztény elsőszülöttséget egy bálványimádó vallásban eladja az ördögnek. Talán az sem véletlen, hogy az eucharisztikus kongresszussal párhuzamosan szervezték a vadászati világkiállítást, ami nem is lehetne egyértelműbb utalás a két rendezvény közös szellemi gyökereire.
A vadászati világkiállítás kapuja temérdek meggyilkolt szarvas agancsa lesz, az euchariszikus kongresszus kapuja lehetne az Auschwitzban meggyilkolt emberek fogazata. Szép párhuzam a kettő. Szép is az, amikor az állatgyilkosok és az embergyilkosok találkoznak, különösen egy személyben. Az eucharisztikus konferencia minden kétséget kizáró bizonyítéka annak, hogy Magyarország nem tanult semmit a történelemből, nem nézett szembe sem a hamis identitásával, sem a a népirtásban játszott szerepével, sem a kettő közötti összefüggéssel. Kész arra, hogy megismételjen mindent.

Amerikai Népszava