„Ha kiírom táppénzre, csalok. Ha nem írom ki, viszi a gyereket a nagymamához. Ön mit tenne?”

0

Amíg Orbàn Viktor kihasználja a helyzetet és diktatúrát épít, addig a fontos kérdésekkel nem foglalkozik senki.

A háziorvosoktól kérnek segítséget azok a szülők, akik nem tudják megoldani a gyerekfelügyeletet, mivel munkáltatójuk nem engedi el őket. Csakhogy a probléma megoldása nem orvosi kérdés.

Nehéz helyzetbe kerültek azok a kisgyerekes szülők, akik nem tudják megoldani gyerekük otthoni felügyeletét a koronavírus miatt kialakult veszélyhelyzetben. Bár ügyelet elvileg mindenhol van, sok szülő bizalmatlan, és megfelelő tájékoztatást sem kaptak arról, hogy az ügyeletet egészen pontosan hol és milyen körülmények között szervezik meg. Sokan pedig arról panaszkodtak megkeresésünkre, hogy otthon érzik a legnagyobb biztonságban gyereküket, ők maguk sem mernek kimozdulni, csak ha végképp nincs más megoldás.

Náluk is rosszabb helyzetben vannak azok a családok, ahol a gyerekekre – éppen a kevés számú bölcsőde miatt – napközben eddig a nagyszülők vigyáztak. Az idősek védelme miatt erre a segítsége most nem lehet számítani, de hogy a bajba jutott családok mégis kihez fordulhatnak, arról egyelőre nincs hír.

Csak vasárnap nyolc anyuka hívott fel, hogy írjam ki őket táppénzre, mert a munkáltatójuk nem engedi el őket nemhogy fizetett, de még fizetetlen szabadságra sem. Ezek itt kis falvak, nincs irodai munka és nincs sok munkalehetőség sem

– mondta el egy Borsod megyei praxisközösség névtelenséget kérő háziorvosa, hozzátéve: egyelőre azt kérte a szülőktől, hogy próbáljanak egyezségre jutni a munkaadóikkal.

Sokan azt hiszik, hogy az orvosnak mit sem számít a táppénz kiírása. Valójában ez komoly felelősség: aki egészséges embert vesz táppénzre, az csalást követ el. Tehát ha kiírom táppénzre, csalok. Ha nem írom ki, éhen hal, vagy viszi a nagymamához a gyerekét. Ön mit tenne?

– érzékeltette a dilemmát forrásunk, aki szerint ugyan a törvény egészen egyértelmű – csak azt lehet táppénzre venni, aki beteg, aki beteg gyermekét ápolja, vagy akit karanténba helyeztek –, mégis lehetnek olyanok, akik megvezetve a kezelőorvost, ezzel a kiskapuval fognak otthon maradni.

Ha azt mondja lázas, köhög vagy hasmenése van, értelemszerűen nem fogom munkába küldeni. Ha a kiskapuzás miatt értelmetlen vizsgálatokat végeztetünk el, az még tovább terheli az amúgy is pengeélen táncoló laborunkat

– tette hozzá.

Az ismeretségi körömben élők szerint sajnos akkor sem egyszerű a képlet, ha a szülő képes otthonról dolgozni, ugyanis egy kisgyerek ellátása teljes embert kíván. Ki lehet tolni a munkavégzést éjszakára, de ez nem fenntartható, ha a szülő kizsigereli magát, akkor tényleg orvosra lesz szüksége. Az egyik kollégámat egy egyedülálló szülő sírva kérte, hogy segítsen, mert a gyerekorvos kerek perec megtagadta a táppénzt. Sejthető, hogy mi lett a vége. Jó lenne, ha erre a helyzetre megnyugtató állami megoldás születne, az ilyen szituációk megoldása ugyanis nem orvosi feladat

– vetette fel forrásunk.

Különböző Facebook-csoportokban bajbajutott anyukák igyekeznek egymásnak olyan megoldásokat, néha trükközést javasolni, amivel táppénzen maradhatnak a gyerekükkel.

Romániában egy huszárvágással oldották meg a problémát: a munkaadók kötelesek fizetett szabadnapokat adni azoknak, akiknek az iskolabezárások miatt otthon kell maradniuk. A szülők ez idő alatt fizetésük 75 százalékával számolhatnak.