Ha pedofilok támogatóinak bélyegzik az ellenzéket, nem maradt más, mint a rendszerből való kivonulás

Tíz éve javasoljuk az Orbán-rendszer, benne az egyenlőtlen és tisztességtelen választások, valamint az így létrejött álparlament totális bojkottját, mint az egyetlen elvszerű, jogszerű lépést, amit az alkotmányos rend megdöntése után egy korrekt ellenzék tehet. Ez az Orbán-rendszer megdöntésének egyetlen békés útja is, mert Orbán megszüntette annak lehetőségét, hogy őt demokratikusan, választások útján le lehessen váltani. Magyarországon 2010 óta nincsenek demokratikus választások és törvényes hatalom sincs.

Tíz éve tartjuk az ellenzék magatartását a diktatúrával való kollaborációnak, mert az alkotmányos rend megdöntésének tudomásulvételével, már a szavazás előtt elcsalt választáson való részvétellel és egy minden valós funkciójától megfosztott parlamentben való jelenléttel az Orbán-rendszert legitimálja, amivel a rendszer legszilárdabb támasza. Az Orbán-rendszer létezésének alapja ugyanis az a hazugság, hogy a NER egy demokrácia. Az Orbán-rendszer addig él, amíg ez a hazugság fenntartható, és ennek a hazug látszatát az ellenzék teremti meg.

Az Orbán-rendszer megdöntésének egyetlen legális, békés és kivitelezhető módja a rendszer bojkottja és a legitimáció megvonása. Felsorolhatatlan, hányszor lett volna alkalma és oka e felismerés nélkül is felállni és véglegesen bojkottálni a parlamentet, ahol egy szó szerint súlyos elmebeteg ül a pulpituson és az ellenzéki képviselőket alapvető jogaik gyakorlásáért milliókra bünteti. Vicc az egész, nevetséges komédia, ami mégsem mulatságos, mert az ellenzék a jelenlétével megteremti a demokratikus működés látszatát, így Orbán törvényesíthet papíron minden törvénytelenséget.

Mindezt a legkicsinyesebb motívumból teszi az ellenzék: pénzért (de egyeseknek számít a szereplés és a hamis látszat is). Az igazi ok a pénz. A pártok és képviselőik így tudják fenntartani magukat, mert Orbán ehhez köti a pénzt. Egyszerűen megveszi, lefizeti az ellenzéket, amely a pénzért hajlandó a legmegalázóbb szerepet is eljátszani, pénzért legitimálni a diktatúrát. Saját szóhasználatukkal élve ez ugyanolyan “hazaárulás”, mint amit Orbán követ el, mert ezzel a parlamenti ellenzék bűntársa Orbánnak.

Magyarországon sajnos nagyon sok a tájékozatlan ember, akik soha nem hallottak a demokrácia és a jogállam alapjairól, egy rendszer legitimációjának kérdéséről. Ezért nem értik, hogy bojkottal miért és hogyan lehet megdönteni egy rendszert. Az ellenzék legitimálása miatt elhangzó kritikákra az a válaszuk, hogy “de mi a megoldás”? Nem értik meg azt, hogy “ez” a megoldás. A bojkott a megoldás. A legitimáció megvonása a megoldás, mert ha a bojkott révén nyilvánvaló az, hogy az Orbán-rendszer egy diktatúra, akkor a napjai meg vannak számlálva. Egyszerűen összeomlik.

Azért omlik össze, mert az a hazugság, amire a rendszer épül (amit Orbán kitalált, a fából vaskarika, a demokráciának látszó diktatúra), többé nem működik. Nem lehet fenntartani a látszatot, hogy ez egy demokrácia. Ha mindenki számára nyilvánvaló, hogy egy puccs történt, nem működnek a hétköznapi hazugságok sem. Sem az EU, sem a NATO tagjaként, de Magyarországon sem lehet elfogadtatni, hogy önkényuralom működjön, egy diktátor vezesse az országot. Egy diktatúra mellett tüntetni még olyan elmebeteg hülyéknek is kínos, mint a CÖF. Egy legitimáció nélküli hatalom, amelyben a hatalom forrása nem legitim, összeomlik. Az pedig az ellenzék bűne, hogy ez 11 éve nem történhet meg, mert ők a pénzért legitimálják a rendszert, és elrejtik a hazugságát, amire épül.

Forrás és folytatás:https://nepszava.us/ha-pedofilok-tamogatoinak-belyegzik-az-ellenzeket-nem-maradt-mas-mint-a-rendszerbol-valo-kivonulas/