Hadházy Ákos keményen nekiment az Orbán irodáját felszentelő papnak

Kíváncsi voltam, mi vesz rá egy papot, hogy Semjénnel propagandaszentelést tartson a miniszterelnökségen. Nos, Bese Gergő atya ennél jóval tovább ment. A Pesti Tv nevű, kommunista időket idéző propagandatévében hosszasan és nyíltan agitált a kormány mellett. Röcögve kacarászik közben saját viccén, hogy ugye Karácsony miatt minden bedugul (kb.a 6.percben)). Elmondja, hogy az elmúlt tíz év legnagyobb vívmánya, hogy a pápalátogatáson nem voltak szivárványos zászlók, ezért kellene még ennek az országnak 30 ilyen év (20.perc) , a hátralevő 20 perc pedig tényleg masszív agitálás, egy békepap sem csinálta volna jobban a kommunizmusban.
Kis utánkereséssel megtudható, hogy a tisztelendő úrnak nem ez volt az első kapcsolata a miniszterelnökséggel. A Kelet-Európai Fiatalokért Egyesület az éves beszámolói szerint az elmúlt időszakban minen évben kapott 5-10 millió forint állami támogatást, többek között a Miniszterelnökségtől. Ebből néhány zarándok utat, ifjúsági találkozót és rajzversenyt szerveztek. Ezen felül más adomány gyakorlatilag nem volt (néhány apróbb céges adományon kívül). Van egy nagyon rossz hírem: ha a papok azt hiszik, hogy az állami támogatások az egyház túlélésének a zálogai, akkor hatalmasat tévednek. Akkor is, ha azt hiszik, parancsra lehet beterelni a híveket a templomokba. Sajnos a templomok tragikus elnéptelenedésében sokszor sokkal nagyobb szerepük van maguknak az egyházaknak és lelkészeiknek, akik képtelenek alkalmazkodni a változó időkhöz.
Örök optimistaként azonban továbba is egyet kell értsek egy gyermekkoromban megismert nagy lelkész egyéniséggel: a Jóisten létezésének legnagyobb bizonyítéka az, hogy az egyházak túlélték a lelkészeiket. Most is túl fogják, mint ahogyan túl fogják élni az egyházakra rátelepedő álszent kormányt is.
Ha szeretne megnézni egy ilyen karácsonyi propagandaportrét, itt megteheti : https://pestitv.pestisracok.hu/2021/12/25/mar-a-kommunistak-is-el-akartak-torolni-a-karacsony-valodi-jelentoseget-bese-gergo-atya-portre/