Hadházy Ákos súlyos üzenetet küldött Kövér Lászlónak, amiért akadályozza a munkájában

Amennyiben tartósan akadályozná a munkámat, ennek megfelelően fogok lépni.

A házbizottság mai ülésen kiderült: Kövér László kész akár hónapokig is blokkolni az eskütételemet, vagyis egy megválasztott képviselőt akadályozni jogai gyakorlásában.

Számítottam erre a lehetőségre, bár nem voltam benne biztos, hogy meg meri tenni.

A jelek szerint az ellenzéki pártok impotenciája miatt azonban már mindent meg mernek tenni (a Mi Hazánk nevű zsebnáci formáció amúgy kifejezetten kérte a házbizottságban, hogy minél jobban húzza el Kövér a folyamatot).

Kövér ezzel nyilvánvalóan nem csak engem büntet, hanem üzen az ellenzéki pártoknak is:

Ugye mondtam, hogy meg merem tenni, jól tettétek, hogy nem ugráltatok és eljöttetek az alakuló ülésre. Legyetek továbbra is jók!

Kövér játéka nagyon átlátszó, 2018-ban minden további nélkül engedte az esküm letételét, pedig akkor csak listás képviselő voltam, nem pedig egyéni körzetben, közvetlenül megválasztott képviselő.”- írta Hadházy.

https://balramagyar.hu/2022/05/12/hadhazy-akos-sulyos-uzenetet-kuldott-kover-laszlonak-amiert-akadalyozza-a-munkajaban/