Halálba küldve…

Apámat 1970-ben hívták be tartalékosnak. Én még óvodás voltam és nem értettem, hogy miért nincs otthon apu, nekem csak annyit mondtak, hogy valami nagy árvíz van. A családosokat korábban engedték haza. Éppen az oviból jöttem, amikor láttam, hogy az udvaron már építi a kukoricagórét.
Amikor rám került a sor, 1987-et írtunk és valami nagy sportcsarnokba kellett bevonulni, frissen vágott frizurával. Fiatal feleségem kísért el, egy kicsit sírtunk is, pedig béke volt, tudtam, hogy egy operetthadseregbe vonulok be, mégis iszonyú volt, amikor mögöttem bevágták a nagykaput. A másfél év alatt 6 db lőszert pazaroltam el a népgazdaságnak. Az első időszak után röhögtünk az egészen.
Most Oroszországban kényszersoroznak. A fiúkat igazi háborúba viszi Putyin. Nehéz belegondolni is abba, hogy egyik nap van egy életed, pár nap múlva már egy vonaton zötykölődsz és visznek Ukrajnába, pedig neked semmi bajod az ukránokkal . Megkapod az éleslőszert a kalasnyikovba és már gyilkolhatsz is, nem, gyilkolnod kötelező, mert ott áll mögötted a tiszt. Amikor kilövik mellőled a barátodat, nagyon dühös és elkeseredett leszel, olyan dolgokat teszel meg, amit korábban nem gondoltál magadról. Minden erkölcsi gát felszakad, csak az a fontos, hogy megöld az ellenséget és valahogy túlélj.
Ha egyszer vége lesz, a házakat újjáépítik, de a te sebeid sosem gyógyulnak be.

Tonzor Péter