Hargitai János szerint semmi értelme Szijjártó jachtos ügyét a mentelmi bizottság ülésére tűzni

Stummer János jobbikos politikus, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke pénteki közleményében tudatta: a mentelmi bizottság fideszes elnöke, Hargitai János még csak napirendre sem vette Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter augusztusi luxusjachtozásának ügyét.

Ahogyan korábban az Átlátszó cikke nyomán beszámoltunk róla: augusztusban a külügyminiszter — bár Facebook-oldala tanúsága szerint éppen az irodájában dolgozott — Szíjj László, az ország egyik leggazdagabb emberének jachtján pihent családjával. A G7 tárta fel, hogy nyilvánosan elérhető adatok alapján egy napra 10 millió forint körüli összegért bérelhető ki egy ilyen luxusjacht. A külügyminisztérium nem árulta el, Szijjártó fizetett-e a luxusjachtos útért, de a G7 szerint a hajót csak ingyen vehette igénybe. Ilyen kategóriájú luxusjachtot ugyanis a máltai szabályozás alapján nem lehet bérbe adni, csak a tulajdonosa és vendégei használhatják. A vagyonnyilatkozata alapján valószínűtlen is, hogy Szijjártó piaci árat fizetett volna a hajó használatáért. Ha viszont egy állami megrendeléseken gazdagodó üzletember látta vendégül, az súlyos korrupciós aggályokat vethet fel.

Stummer János közleménye szerint a fideszes Hargitai azért utasította el az ügy naprendre vételét,

mivel én értelemszerűen nem tudok rámutatni olyan vagyonelemekre, amelyeket Szijjártó úr „kifelejtett” a vagyonnyilatkozatából, így „értelemszerűen” ő sem kezdeményezheti az eljárás megindítását.

A jobbikos politikus hozzátette, hogy

a külügyminiszter adriai jachtozása egy ízig-vérig korrupciós ügy. Ugyanis nincs olyan variáció, hogy ne lenne az. Ha Szijjártó Péter ajándékba kapta az utat, azt a törvény betűje szerint nem fogadhatta volna el. Ha Szijjártó Péter fizetett az útért, akkor valószínűleg a vagyonnyilatkozatában nem stimmel valami, mert az alapján egy ilyen luxusutat nem engedhetett volna meg magának.