Hosszú napok után megkerült Navalnij

Öt nap után kiderült, hol van Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus, akit múlt pénteken szállítottak ismeretlen helyre a moszkvai börtönből.

Az ügyvédje, Vagyim Kobzjev ma azt mondta a Reutersnek, hogy a férfit a Kolcsugyino börtönben tartják fogva. Az intézmény a vlagyimiri régióban van, Moszkvától északkeletre. Az ügyvéd szerint Navalnij jól van.

Pár órája a politikus Instagramján is megjelent egy üzenet, amiben azt írja, jól van, bár leveleket nem kap, és így még kevesebbet tud a külvilágról, mint amikor Moszkvában tartották fogva.

Navalnij a posztban kedélyes stílusban mesél arról, hogy Dmitrij és Szergej nevű rabtársaival kétszersültek gyártásával ütik el az időt, mivel a börtön kioszkjából egyelőre nem kaptak ételt.

Kobzjev a Twitteren azt írta, hogy a politikus két másik rabbal osztozik a cellán, de a külvilágtól teljesen elzárták.

“Semmi sincs a cellában egy tévén kívül. Nincs hűtő, de még egy teafőző sem.”

Rendőrségi források szerint Navalnijt csak a karanténozás idejére vitték az intézménybe, utána pedig az IK-2 nevű börtöntáborba viszik majd. (Reuters)