HVG: Példátlan hatalom lesz Rogán Antal kezében, ő feladata lesz az orbáni ÁVH irányítása

Rogán Antalhoz kerül a polgári nemzetbiztonsági szolgálat – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

Ez azt jelenti, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal elkerül Pintér Sándortól, az Információs Hivatal pedig Szijjártó Pétertől.

A lehallgatásokat bonyolító Nemzetbiztonsági Szakszolgálat átkerül Rogánhoz, a Nemzeti Védelmi Szolgálat viszont nem.

A szolgálatok felügyeletét Papp Károly látja majd el államtitkári rangban.

A KTK azt írta, a kormány legfontosabb feladata, hogy megőrizze Magyarország békéjét és biztonságát, ezt tükrözi az új kabinet szerkezete és a minisztériumok közti munkamegosztás is.

Meg kell erősíteni a miniszterelnök közvetlen munkaszervezetét, ezért kerül a polgári nemzetbiztonsági szolgálat a Miniszterelnöki Kabinetirodához.
A KTK közleménye szerint
“a szerkezeti változás hatékonyan segíti majd a kormányfőt abban, hogy minden fórumon érvényesítse a béke és biztonság megőrzését célzó kormányzati szándékot.”

A közleményben azzal érvelnek, hogy a miniszterelnök munkaszervezetének erősítése megfelel a nemzetközi gyakorlatoknak is.

A nemzetbiztonsági szolgálatok számos uniós országban tartoznak a kormányfők és a kancelláriaminisztériumok szervezeti rendjébe.

A nemzetbiztonsági szolgálatok hatásköreit és működési rendjét a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló sarkalatos törvény továbbra is szigorúan meghatározza.

 

via. hvg.hu