Ide költözteti az Orbán-kormány az SZFE-t

Évek óta röppenek fel hírek arról, hogy a Színház és Filmművészeti Egyetemnek új campust kell építeni. Az SZFE a belvárosban három különböző épületben működött az utóbbi időben, a Rákóczi úton, a Vas utcában és a Szentkirályi utcában, emellett az intézmény más helyszíneken is bérelt tantermeket, raktárakat, műhelyt.

Az Orbán-kormány idén az egyetem oktatóival és hallgatóval folytatott érdemi párbeszéd nélkül határozatban jelölte ki az SZFE új fenntartóját, a Színház- és Filmművészetért Alapítványt, amelynek kuratóriumi elnöke Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója. A történtek nyomán a főiskola diákjai hónapokra blokád alá helyezték az intézményt, és követelték az eredeti állapot visszaállítását.

Miután az SZFE is digitális oktatásra állt át, a tanulók elhagyták a campust és a kollégiumot, de mivel a követeléseik nem teljesültek, „magukkal vitték” a blokádot, az épület falain kívül folytatják az ellenállást.

A legfrissebb fejlemény az ügyben az, hogy a Fővárosi Törvényszék decemberben kimondta, nem lehet felfüggeszteni és semmisnek tekinteni a tanulmányi félévet az SZFE-n.

Úgy tűnik, hogy a mostani campusra már nem fognak tudni visszatérni, egy szerdai kormányhatározat legalábbis ezt támasztja alá. A határozatban az áll, hogy az új campus elkészülésééig a Színház- és Filmművészetért Alapítvány vagyonkezelésébe és az egyetem

használatába kerül a 7488 helyrajzi számú budapesti ingatlan „B” épülete.

Ez nem más, mint az egykori Nikex külker vállalat székháza, amely hosszú éveken át a Duna TV székházaként működött, egészen 2011-ig, amikor a televízió beköltözött az MTV-székházba.

 

A Mészáros utca 48–54. alatt található épület állami tulajdonban van, a mostani kormányhatározat arról rendelkezik, hogy az épület versenyeztetés nélkül kerül a Vidnyánszky-féle alapítvány vagyonkezelésébe, hogy innentől az egyetem használhassa az új campus felépüléséig.

 

A Duna TV volt székháza a főváros I. kerületében a Tibor utcában. Az épület eredetileg a NIKEX (Magyar Nehézipari Külkereskedelmi Vállalat) székházaként épült 1976-ban Gereben Gábor és Kékesi László tervei alapján. A Duna TV 1994 áprilisában költözött az épületbe itt alakította ki stúdióit. 2011 végéig ez volt az intézmény székháza.© Fotó Róka László A Duna TV volt székháza a főváros I. kerületében a Tibor utcában. Az épület eredetileg a NIKEX (Magyar Nehézipari Külkereskedelmi Vállalat) székházaként épült 1976-ban Gereben Gábor és Kékesi László tervei alapján. A Duna TV 1994 áprilisában költözött az épületbe itt alakította ki stúdióit. 2011 végéig ez volt az intézmény székháza.

 

Novemberben Vidnyánszky Attila arról beszélt az Inforádiónak, hogy az oktatás február 1-jétől kezdődik az új helyszínen, ahol már elindult a felújítás. Ekkor még nem árulta el, hogy a Duna TV volt épületébe költözik az SZFE. A koronavírus-járvány alakulásának tükrében arról minden bizonnyal később lesz döntés, hogy februárban tényleg elkezdődik-e az oktatás az új helyszínen vagy folytatódik a digitális tanrend.