Gondolom, többen is vagyunk, akiknek ma… levelet hozott a posta. Nem is akármilyent, úgyhogy én például most jajjj, de nagyon boldog vagyok. Elvégre annak kell lennem, mi másért írta volna nekem, a használatosnál jóval durvább és kisebb méretű, kékre színezett, díszített vécépapír kíséretében s.k. a mini…, a Mini…, szóval a MINISZTERELNÖK, hogy „a nyugdíjasok továbbra is számíthatnak a magyar kormányra”. Továbbra is, vagyis pontosan úgy számíthatunk a – deklaráltan magyar – kormányra, mint eddig.
Azt javaslom, Orbán egy korábbi aranyköpésének megfelelően ne azzal törődjünk, amit mond, hanem azzal, amit tesz (a fejünkre). Adott esetben eléggé átlátszó: azért kaptuk tőle (TŐLE!) a rezsiutalványt, hogy a kísérőlevélben is nyomatékosíthassa: a sikeres gazdaság eredményeiből részesít bennünket nagylelkűen a mi megmentőnk azzal, hogy (áldott legyen az emléke is) nagylelkű ajándékkal kedveskedik nekünk, mikor, ha nem a választás küszöbén. Kilencezer forintot érő gáz- és áramszámla kompenzáció ez, és tényleg kompenzáció, mert azt hivatott kitörölni az agyunkból – már, akinek van -: évente 70-90 ezer forintot lopnak ki a zsebünkből azzal, hogy a svájci indexálás helyett (mit nekünk a rohadó Nyugat bevált módszerei) a Matolcsy-biluxot használják inflációmérésre. Azt is úgy, hogy a pénzromlás alábecslésével megállapítják a következő év nyugdíjemelésének mértékét, majd augusztus végén, szeptemberben kiszámolják, mennyit érjen nekik, hogy egy újabb évig használták a sokkal magasabb infláció révén (és a nyugdíjas kosár negligálása miatt) nekünk járó pénzt. Azért teszik ezt augusztus végén, szeptember elején, mert a pénzromlás mértéke köztudottan az utolsó három hónapban ugrik meg igazán. Ez történt 2018-ban is, a 2.7 százalékos nyugdíjemelés után elmaradt a kompenzáció, mert november-decemberben nőtt meg az éves infláció 4 százalék fölé, azóta meg nagyvonalúan „elfeledkeztek” arról az egy évre visszamenőleg járó, saccperkábé havi 1.700 forintról, amelynek be kellett volna épülnie a nyugdíjba is, és ezáltal az emelt összegre járt volna az idei emelés.
Phű, de randa vagyok, gonosz liberális, idegenszívű, hogy ez jut eszembe a kegyes ajándékról, ahelyett, hogy azon törném a fejem, mit csináljak vele. Pedig nekem még könnyű a dolgom a nyugdíjasotthonok lakóihoz vagy a kistelepüléseken élőkhöz képest. Elvégre a készpénzhasználat kormány által is szorgalmazott csökkentése érdekében bankszámlára kapom a nyugdíjat és normális esetben onnan utalom el a szolgáltatóknak a rezsidíjakat. Most legfeljebb majd kevesebbet utalok és elsétálok a postára vagy a Főtávhoz és az Elmű-Émászhoz, hogy készpénzzel kipótolva ott fizessem a különbözetet. Nagyobb a fejtörés azoknak, akiknek a szolgáltatók beszedésivel veszik le a számlájukról az aktuális összeget, na de állítólag jót tesz, ha az idős emberek dolgoztatják az agyukat, majd csak kitalálják valahogy, hogyan kombinálják össze az eddigi pofon egyszerűt a mostani, ajándékba kapott egyszerű pofonnal. Akik olyan kis településen élnek, ahol már posta sincs, azok vagy megvárják a mobil postát és ott állnak majd sorba, vagy felkeresik a szolgáltató legközelebbi irodáját, elvégre nyolcvan fölött is jót tesz egy kis egészségügyi mozgás. A nyugdíjasotthonok lakói kapták a legnehezebb rejtvényt, tekintve, hogy ők nem fizetnek külön rezsit, gondolom, majd megpróbálják eladni a rezsiutalványt vagy elajándékozzák valakinek, elvégre megtehetik: van annak, aki el nem issza.
Ajándékot hozott a postás, én meg egyre azon gondolkodom, mi lesz a következő meglepi. Ez a kötött felhasználású pénzhelyettesítő kísértetiesen emlékeztet a Szovjetunió NEP-korszakának (az megvan, hogy a cirill írás p-ként jeleníti meg az r-t, vagyis a NER-rel helyben vagyunk?!) 1920-as évekbeli megoldására, amikor az étkezési fejadagokat ételjegy formájában szabályozták. Tényleg, mennyivel egyszerűbb lenne, ha a gondoskodó kormány eldöntené helyettünk azt is, miből és mennyit ehetünk – legalább nem híznánk el. És tovább bővítve, pénz helyett specifikus utalványokat kapnánk, magunkat ismerve, nagy hálásan. Minek a nyugdíj nekünk, minek a fizetés a dolgozóknak, majd a Karmelita-kolostor lakója megmondja, hányszor vehetünk levegőt, és persze azt is utalványon teszi elérhetővé a számunkra.
De ne feledjük, csak akkor, ha tudjuk a kötelességünket és hálásan rájuk szavazunk.
Tölgyes Péter írása. Forrás/facebook, Tölgyes Péter oldala