Idén megfagy a magyar nép!

Ahhoz, hogy október 1-jére, a hazai földgázkitárolási időszak kezdetére megteljenek a hazai tárolók, az augusztus 31-ig összegyűlt 3,9 milliárd köbméteres mennyiséget egy hónap alatt 6,53 milliárd köbméterre kellene emelni, pontosabban 6,73 milliárdra egy tavalyi, extra engedély alapján.

Az szól a nagyobb, 6,73 milliárd köbméteres mennyiség mellett, hogy a Magyar Földgáztároló Zrt. (MFGT) a korábbinál 200 millió köbméterrel több gázt tölthet be a négy föld alatti létesítménye közül kettőbe 2025-ig a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) feltételes hozzájárulásával.

Ezt is figyelembe véve pillanatnyilag 2,83 milliárd köbméter gáznak van hely a tárolókban.

Ekkora tétel bespájzolása szeptemberben átlagosan napi 94,33 millió köbmétert jelentene, csakhogy az  MFGT és a Hexum Zrt. együtt ennek naponta legfeljebb nagyjából a felét tudja fogadni, 45,3 milliót az FGSZ Zrt. 2020-as adata alapján. Vagyis október 1-jéig teljes gőzzel is csak 1,28 milliárd köbméterrel, 5,18 milliárdra növelhető a készlet, a teljes kapacitás 77 százalékára.

Több lett az import, nagyobb mennyiség tárolható be

De ekkorára nem nő, mert a betárolás a lehetségesnél lassabban, például augusztus 31-én csak kapacitások 52 százalékos kihasználtságával folyt a Gas Infrastructure Europe (GIE) adatai szerint. Viszont szeptember 1-jén lendületet vehetett.

Ekkortól ugyanis Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszer szerdai bejelentése alapján az orosz Gazprom naponta legfeljebb 5,8 millió köbméterrel több gázt küld Magyarországra Szerbián át.

Ezt hozzáadva ahhoz a napi 23,6 millióhoz, amely az augusztus 31-i adatból számolható, de a GIE szerint a betárolási időszakban idei átlagnak is mondható, már napi 29,4 millió köbméternél tartunk. Ez havi szinten 880 millió, amely ha mind a tárolókba kerül, akkor a teljes készlet október 1-jére 4,78 milliárdra emelkedik. Persze ez utóbbi számot sok más is alakíthatja: a kereskedők például már szeptemberben is felhasználhatnak a betárolt gázból (fel is használtak a napokban), a napi 5,8 millió köbméter az orosz többletimportnak a napi stabil mennyisége, csak a felső határa, azonban érkezhet pluszgáz Horvátországon és Románián át is. Fontos továbbá, hogy bár cikkünk a kitárolási időszak kezdetére összpontosít, a betárolás ezt követően is folytatódik. Az FGSZ és a romániai Transgaz megállapodásának eredményeként októbertől emelkedik évi 700 millió (tehát napi 1,9 millió) köbméterrel a Románia felől behozható földgáz mennyisége.

Több gázt tovább tart betárolni

A MEKH által minden hónap 15-én frissített diagram szerint 2022. augusztus 15-én 3,63 milliárd köbméteres volt a betárolt hazai gázkészlet. Ennél az előző négy év mindegyikében több gázunk volt az adott napon, tavaly 4,9, tavalyelőtt pedig 5,8 milliárd köbméter. Mindazonáltal az idén is megnyugtató a tárolók pillanatnyi, 63 százalék körüli töltöttségi szintje, hiszen a nagy kapacitású tárolókban lévő gázból az ország igényeinek sokkal nagyobb hányada elégíthető ki, mint sok más európai államban. Ezt példázza, hogy a Magyarországon már bespájzolt gáz az éves felhasználás több mint 36 százalékára elég, a már 92 százalékos töltöttségnél tartó Franciaország tárolóiból viszont a helyi igényeknek csak bő negyedére futja.

 

 

 

 

 

Sokatmondó az is, hogy a 80,35 százalékon álló uniós gázkészlet a tagországok együttes igényének mindössze az ötödét fedezi, hiszen kiviláglik belőle, hogy a földrész a télen még tele tárolók mellett is rá lesz utalva az érdemi mennyiségben csak vezetéken és csak Oroszországból remélhető importra, illetve egymás esetleges kisegítésére.

Utóbbi kapcsán felidézendő, hogy Magyarország hozzájárult félmilliárd köbméter szerb gázkészlet magyarországi tárolásához. Ezzel hazánk – bár Szerbia nem az EU tagja – azon uniós elvárás szellemében járt el, amely szerint tagországoknak télen késznek kell lenniük egymás gázzal való kisegítésére. A szerb–magyar megállapodásra azért volt szükség, mert déli szomszédunk még nem végzett a Törzsudvarnokon (Banatski Dvor) lévő gáztárolójának a bővítésével, így azt az idén nem tudja használni.

 

„Lesz elegendő földgáz télre”

 

– ezt Szijjártó Péter azt követően jelentette ki, amikor beszámolt a fenti, napi 5,8 millió köbméteres orosz importról kötött, lapunk értesülése szerint fix áras megállapodásról.

 

Szakértők szerint a mostani gázpiaci helyzetben vélhetőleg más államoknak is előnyére válna, ha fix áras gázvásárlási szerződéseket írnának alá.

A miniszter kiemelte, hogy a megemelt mennyiség is hozzájárul Magyarország energiaellátásának biztonságához és ahhoz, hogy az országban ne kelljen korlátozásokat bevezetni földgázhiány miatt.