Ifj. Lomnici Zoltán szerint Soros féle “költségvetési terrort” akar bevezetni Magyarországra az EU!

0

Hiányoznak a jogi alapjai az uniós költségvetésből járó források esetleges megkurtításának – mondta Ifj. Lomnici Zoltán a Fidesz kiskedvenc CÖF-öskéje egyébként siralmas alkotmányjogász az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

Hozzátette:

a kohéziós alap – amelyet a jelenlegi költségvetési ciklusban az egy főre jutó GDP alapján számolnak ki – átszabásáról már korábban is jelentek meg információk.

Az alkotmányjogász azt a cikket (312) tekinti irányadónak, amelyik rögzíti, hogy az Európai Tanács a költségvetési keretről egyhangúlag határoz. Mindez azt jelenti, hogy egyetlen vétó is meg tud akadályozni bármilyen bizottsági előirányzatot – hívta fel a figyelmet. Jelezte azt is, hogy a Brexit miatt mindenki készül a kohéziós alap valamilyen átalakítására. Ez Ifj. Lomnici szerint ez Soros féle diktálás. Ez a “költségvetési terror” – jelentette ki – új elem az Európai Unióban.

A Financial Times arról írt hétfőn, hogy az Európai Bizottság rendeletben szabályozná az uniós kifizetéseket legfőképp Magyarországon.

A cikk szerint az uniós országok a jövőben minősített többségi szavazással felfüggeszthetnék a közösségi támogatások kifizetését az igazságszolgáltatás függetlenségét veszélyeztető tagállamok, például Magyarország esetében.

 

olkt.hu