Igor Matovič köszönetet mondott azoknak, akik részt vettek az országos tesztelésen Szlovákiában

Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő videóüzenetben mondott köszönetet azoknak, akik eddig részt vettek az országos tesztelésen, valamint azoknak is, akik részt vállaltak annak megvalósításában – írta meg a szlovák Új Szó 

 

Matovič várakozásai szerint a keddig tartó tömeges teszteléssel körülbelül 30 ezer koronavírus-pozitív személyt sikerül kiszűrni.

A vasárnap este közzétett videóban felszólította azokat, akik pozitív teszteredménnyel távoztak a tesztelésről, az otthoni karanténban legyenek elővigyázatosak, izolálják el magukat a velük egy háztartásban élőktől, családtagjaiktól. A kormányfő egyúttal elismételte, a negatív antigénteszt sem feltétlenül jelenti azt, hogy az illető nem fertőzött.

A videó végén ismét köszönetet mondott a szervezőknek és résztvevőknek.

„Közösen sikerül, jó lesz!”

– zárta a kormányfő.