ÍGY VETETTÉK BE VILÁGSZERTE AZ IZRAELI KÉMPROGRAMOT!

Az ugytudjuk.hu információi szerint:
Több embert hirtelen börtönre ítéltek, miután megjelent a telefonjukon a program.
Vasárnap derült fény arra, hogy az NSO nevű izraeli kibercég Pegasus nevű kémprogramjával figyeltek meg újságírókat és üzletembereket az utóbbi években. A Direkt36 cikke szerint csak Magyarországon 300 célpont volt, köztük a Direkt36 két munkatársa, Panyi Szabolcs és Szabó András, de megfigyelték Dercsényi Dávidot, a Hvg.hu korábbi munkatársát is.
A Guardian most arról ír, hogy a kémprogramot világszerte bevetették, de nem csak újságírók, de ügyvédek, aktivisták, és még disszidensek ellen is. A brit lap szerint a nemrég kiszivárgott telefonszámok között találtak olyan embereket, akiket a világ kormányai később keményen meg is hurcoltak.
Azerbajdzsánban például több disszidenst is lehallgattak, akiknek a privát beszélgetéseik később a televízióban is megjelentek, hogy így sározzák be őket. Egy 18 éves aktivista, Fatima Movlamli telefonjáról pedig intim képeket loptak le, amelyek később egy Facebook-profilon bukkantak fel, a fiatal lány tudta nélkül. Azt egyelőre nem tudni, hogyan is szerezték meg a lány képeit, Movlamli szerint viszont akkor kerülhetett a telefonjára a kémprogram, amikor a rendőrség egyszer kihallgatta.
Indiában egy hallgatót, Umar Khalidot pécézhettek ki a helyi hatóságok, az ő telefonjára 2018-ban kerülhetett rá a kémprogram. Khalidot végül 2020-ban tartóztatták le, azzal a váddal, hogy a férfi zavargásokat szított az országban. A hatóságok egymillió oldalnyi bizonyítékot nyújtottak be eddig, de azt nem árulták el, hogy honnan tettek szert ennyi dokumentumra. Khalid telefonszáma viszont rajta volt azon a listán, amely nemrég kiszivárgott.
Szaúd-Arábiában pedig egy nőjogokért küzdő aktivistát, Loujain al-Hathloult hallgatták le a Pegasusra keresztelt programmal. A nő telefonjára 2018-ban került fel a program, Hathloul ekkor éppen az Egyesült Arab Emírségekben tartózkodott. A nőt hetekkel később elrabolták, majd Szaúd-Arábiában börtönbe került, ahol valószínűleg többször meg is kínozták. Hathloul három évig volt a rácsok mögött, idén februárban engedték ki. A nőnek viszont megtiltották, hogy újságírókkal beszéljen, és az országon belüli mozgását is keményen lekorlátozták.
Londonban pedig Rodney Dixont, egy neves emberjogokért küzdő ügyvédet is lehallgattak 2019-ben. Az ügyvéd kliensei közé tartozott Matthew Hedges is, egy brit doktorandusz hallgató is, akit az Egyesült Arab Emírségekben börtönre ítéltek. Hasonlóan járt egy francia emberjogi ügyvéd, Joseph Breham is, akinek szintén 2019-ben került fel a kémprogram a telefonjára, az ő eszközét törvényszéki elemzésnek vetették alá, a Pegasust egészen Marokkóig tudták visszakövetni a szakemberek.
A vasárnap kirobbanó botrány után a Pegasust piacra dobó NSO Group egy nyilatkozatban azt írta, szerződést bontottak azokkal az ügyfeleikkel, akikről kiderült, hogy visszaéltek a programmal. A cég egyébként eredetileg úgy nyilatkozott, hogy a kémprogramot csak olyan emberekkel szemben vetették be, akiknél felmerült a terrorizmus gyanúja. Az NSO most azt mondja, kivizsgálják, kik, és hogyan használták a programot, hogy kigyomlálják a hatalommal visszaélőket. Magyarországon a botrány kirobbanása után az ellenzék kezdeményezte a Nemzetbiztonsági bizottság összehívását, mint írják, “tételes válaszokat akarunk kapni a cikk minden felvetésére, mert amennyiben a kormány nem képes érdemben cáfolni az állításokat, akkor azokat tényként fogjuk kezelni. Hasonlóan beismerésként tekintünk majd arra, ha akár a kormánytagok, akár a bizottság kormánypárti tagjai bojkottálják az ülést”.