Ijesztő képek az egészségügyről

Az első benyomással szemben sajnos ezek a képek is megdöbbentőek. Az elmúlt héten több képet és konkrét esetet bemutattam arról, hogy mekkora hazugság a kormány részéről, hogy minden rendben megy és nálunk sokkal jobb a járványhelyzet, mint máshol.
Látszólag ezek az üres folyosókról készült képek az eddigiekhez képest semmitmondóak, pedig a valóságban ezek a legijesztőbbek és legkifejezőbbek számomra. A küldő szerint ugyanis hétköznapi „csúcsforgalomban” készültek az elmúlt héten a miskolci szakrendelőben. Drámai összehasonlítani egy két évvel ezelőtti, ugyanabban az épületben készült képpel.
A betegek hiánya mindennél jobban bemutatja, hogy az egészségügyi ellátás gyakorlatilag az összeomlás szélén van vagy össze is omlott. A kormány nem tudta fenntartani a „normál” betegellátást, miközben a szakemberhiány miatt a koronavírus-fertőzött betegek ellátásában is súlyos gondok voltak.
Elkeserítő azt is látni, ahogyan a propaganda védekezik. Szerintük az, aki a valóságot feltárja, az egészségügyi dolgozókat bírálja. Természetesen erről szó sincsen. Minden épeszű ember látja a küzdelmüket és minden épeszű ember tudja, hogy a mostani káosz az egészségügy szisztematikus és módszeres leépítésének, elhanyagolásának az eredménye.