IPI jelentés Orbánról és a NER hódításáról!

Az IPI jelentésének elkészítésében az Átlátszó és az Átlátszó Erdély is részt vett.

Az International Press Institute (Nemzetközi Sajtóintézet / IPI) egy regionális médiaszakértők és oknyomozó újságírók által jegyzett új jelentést publikált – tudatta a Media1.hu-val a pénteken a szervezet.

A jelentésben a magyar tőke külföldi médiába történő befektetéséről, valamint Orbán Viktor „illiberális” médiamodelljének elterjedéséről és annak következményeiről esik szó.

Mint a szervezet felidézte, Magyarországon április 3-án országgyűlési választást tartanak, melyen Orbán Viktor az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjével, Márki-Zay Péterrel áll majd szemben.

Mint írták, az Orbán-kormány és a Fidesz 2010 óta az európai „illiberális demokrácia” kiépítésének szinonimájává vált,

 

és stratégiájuk központi eleme volt, hogy az állam eszközeit megragadva egy kormánypárti médiabuborékot hozzanak létre.

 

Eközben a független médiát bezárták vagy kormánypárti kezekbe adták.

 

„A kormány arra törekszik, hogy a fennmaradt kritikus kiadókat a nyilvános vita peremére kényszerítse, megtagadva tőlük az információhoz való hozzáférést, és gyengítsék a gazdasági pozíciójukat”

 

– fogalmazott az IPI.

 

Orbánék nem állnak meg a magyar határon belül

 

Ezt a modellt széleskörűen dokumentálta már több sajtószabadságért küzdő szervezet, így például az IPI is a 2019-es sajtószabadság-jelentésében és egy 2021-es tanulmányukban is, amelyben a magyar médiamodell lengyelországi lemásolását vizsgálták.

 

Az azonban már kevéssé ismert, hogy a Fidesz médiabefolyásolási- és ellenőrzési ambíciói nem állnak meg az országhatároknál – hívja fel a figyelmet az IPI.

 

 

Magyar médiabefektetések külföldön

 

Az elmúlt években özönleni kezdtek a magyar befektetések a médiába – ahogyan a magyar kisebbségi közösségekhez, úgy a Fidesz ideológiai politikai szövetségeseihez igazodó helyi médiákba.

 

Különösen Szlovéniában és Észak-Macedóniában figyelhető ez meg a szervezet szerint.

 

Az IPI szerint ezek a befektetések komoly kérdéseket vetnek fel, mivel ezeket a médiumokat is a Fidesz politikai agendájának népszerűsítésére hangolhatják. Egyes esetekben már megfigyelhető a magyar, illiberális fideszes médiamodell lemásolása – az IPI példaként említi Szlovéniát, ahol, mint arról a Media1 is beszámolt, helyi oknyomozó portálok információi szerint legalább 12 millió eurót toltak bele magyar kormányközeli cégek olyan szlovén médiavállalkozásokba, amelyek az SDS nevű jobboldali párt propagandáját csinálják. A TV2 Média Csoport pedig a szlovén Planet TV tulajdonosává vált 2020 októberében.

 

Három részből áll a jelentés

 

Az IPI pénteken kiadott, „Magyar tőke a külföldi médiában. Három stratégiamodell a szomszédos országok befolyásolására” nevet viselő jelentése azt vizsgálja, hogy hogyan, hol és milyen célból fektetnek magyar pénzt a külföldi médiába.

A jelentés a következő három témát járja körül:

 

 

    • 2017 óta Fidesz-közeli vállalkozások több médiaterméket is vásároltak Szlovéniában és Észak-Macedóniában. Mialatt a Fidesz politikusai kitartanak amellett, hogy ezek kereskedelmi jellegű invesztíciók, a szóban forgó médiabefektetéseket Janes Janša szlovén SDS-pártjának és a szökésben lévő volt észak-macedón miniszterelnök, Nikola Gruevski VMRO DPMNE nevet viselő pártjának támogatására használták;

 

 

    • A szerbiai, romániai és szlovákiai magyar kisebbségek médiái mind megnövekedett magyar anyagi támogatásban részesültek, mely a Fideszhez való kötődést erősíti;

 

 

    • 2019-ben egy új nemzetközi hírügynökség, a V4NA indult el Londonban, amely a Fidesz populista narratíváját igyekszik egy összeurópai médiafelületre kivetíteni.

 

 

A beszámolókat az IPI készítette a Balkan Investigative Reporting Network (BIRN) közreműködésével, beleértve a magyar oknyomozó portált, az Átlátszót és erdélyi párját, az Átlátszó Erdélyt. Szintén részt vett a projektben a Közép-európai Egyetem (Central European University / CEU) Demokrácia Intézetének Média-, Adat- és Társadalomközpontja.

A jelentés az IPI Media Freedom Rapid Response nevű projektjének részeként született, és az Európai Bizottság és a Friedrich Naumann Foundation támogatta.

A teljes, angol nyelvű jelentés elérhető ide kattintva.

 

 

További híreket talál a Media1-en