Isik Réka: “Szeretném, ha a lányom nem cipelné tovább azokat a terheket, amik az én vállamat nyomták”

A tapasztalatom az, hogy bárkivel beszélgetünk, 10 perc után 10-ből 9 emberről kiderül, hogy nem egyszerű élet áll mögötte – és a legtöbbjüknél ez már gyerekkorban elkezdődött. Isik Réka története sem éppen tündérmesébe illő történet. A vége azért mégis happy end, mert Réka nem hagyta, hogy a gyermekkorában történtek rányomják bélyegüket az életére. Változtatott. Változott. Ebben pedig nagy szerepe volt terápiás regényének is, akárcsak anyává válásának és kislányának. Mindezekről beszélgetett vele főszerkesztőnk, Zubor Rozi.

Nemrég jelent meg az első regényed, az Amíg lélegzem, ami igaz történet alapján íródott. Kinek az igaz története alapján? És mesélsz is picit kérlek erről a történetről?

Nagyon sok életrajzi eseményt szőttem bele a regénybe, és a főhősnő, Lena karakterét is a fiatalkori énemről mintáztam. Erre a történetre terápiás regényként is szoktam utalni, hiszen amióta megírtam, szinte a semmiből születnek új ötleteim, holott a megírása előtt nagyon nehezen tudtam bármit is alkotni, hiszen csak ehhez a történethez kanyarodtak vissza a gondolataim. Sok utalás található benne a szüleimhez fűződő viszonyomról is.

A Richter Főnix Közösség a tagjává is választott, fel is dolgozták a történetedet. Ami nem csak a tiéd, édesanyád, nagymamád, a családod története. Mennyire volt nehéz meghozni a döntést, hogy őszintén meséltek arról, mi történt veletek? (Miért hoztad/hoztátok meg ezt a döntést?

Amikor megláttam a Richter a Főnix Közösség felhívását, egy nagyon erős belső késztetést éreztem, hogy jelentkezzek. Mondjuk azt, hogy a belső hangom ezt súgta. Még aznap meg is írtam a történetemet, és el is küldtem, de akkor még nem gondoltam volna, hogy kiválasztják megfilmesítésre. De amikor ez megtörtént, egy percig sem volt kérdés, hogy végigcsináljam, pedig mindig is nagyon féltem mindenféle szerepléstől. Akkor már hittem abban, hogy a történetem mások számára is inspiráló lehet. Nagymamám végig mellettem állt, így ő azonnal igent mondott arra, hogy szerepet vállaljon a filmben. Anyukám vonakodott, de végül ő is beleegyezett. Sajnos a film megjelenése után azonban a viszonyunk sokat romlott, pedig nem is nézte végig a kisfilmet.

Mielőtt tovább mész, érdemes megnézni a videót, amit itt meg is találsz:

Úgy érzem, azzal, hogy a történetemet vállaltam, és másoknak is el mertem mesélni, az életemben egy új fejezet kezdődött. Segített abban, hogy tovább lépjek és magam mögött hagyjam a fájó emlékeket. Mondhatom azt is, hogy mind a film mind a könyv gyógyítóan hatott rám.

Isik Réka: “Szeretném, ha a lányom nem cipelné tovább azokat a terheket, amik az én vállamat nyomták”

Mondhatni a transzgenerációs traumák állnak a történeted középpontjában. Megy tovább anyáról lányára, majd unokájára az öröklött sors. Ráadásul neked is kislányod van. Teszel azért, hogy neki ne menjen, vagy ne úgy menjen már tovább?

Ige. Nagyon bízom benne, hogy ő ezeket a traumákat már nem fogja tovább vinni. Szeretném, ha a lányom nem cipelné tovább azokat a terheket, amik az én vállamat nyomták.

Nagyon törekszem arra, hogy megteremtsem a lányom számára mindazt az érzelmi biztonságot, amiben nekem sosem lehetett részem.

Szeretném, ha mindent megtudnánk majd együtt beszélni, ami a szívét nyomja, és nem azt az üzenetet vinné tovább magával, hogy a problémákat a szőnyeg alá kell söpörni.

Nem titok, hogy a traumákkal teli gyerekkorod után nem szerettél volna gyereket. Aztán az élet, a sors, nevezzük bárhogy, más utat szánt neked. Lett gyermeked, méghozzá egy kislány. Mit éreztél akkor, amikor megtudtad? És mit érzel most?

A férjemmel nagyon örültünk a kislányom érkezésének, tervezett baba volt. Aztán az első trimeszterben volt pár hét, amikor halálra voltam rémülve, hogy úristen, most mi lesz? Milyen anya leszek én, hogy fogom tudni ezt jól csinálni? Hogyan fogok életben tartani egy csecsemőt? Tele voltam szorongással, amire így utólag azt mondom, hogy a hormonok is rátettek egy lapáttal, mert a második trimeszterre ezek a kétségek teljesen elmúltak, és biztos voltam benne, hogy minden feladattal meg fogok tudni birkózni, hiszen ott lesz egy picike kislány, aki majd számít rám.

A legjobb dolog, ami történt velem, az a kislányom megszületése volt. Jobb emberré tett és tesz engem. Rengeteget tanulok tőle, és nagyon sok erőt merítek belőle, a szeretetéből.

Az igazi önismereti út nem a könyvekkel kezdődött igazán, hanem a születésével. Általa egy teljesen új oldalamat fedezem fel nap mint nap.

Az írás volt egyébként időrendben korábban vagy az anyaság?

Az írás hamarabb volt, mert jóval korábban találtam rá, mint terápiás eszközre. Az, hogy papírra vetettem a fájdalmas érzéseimet, segített túljutnom életem egyik kritikus szakaszán. Viszont az íróvá válás rögös útjára már anyaként léptem rá, ezért a kettő immár szorosan összefonódik. Az első regényemet még akkor írtam, amikor a kislányommal voltam itthon GYED-en.

Mit gondolsz, melyik segített számodra többet, melyik volt nagyobb hatással az életedre?

Az írás mentette meg az életemet, viszont az anyaság teljesítette ki. 😊 És ahogy az előző kérdésnél is említettem, kéz a kézben járnak. Mindkettő ugyanolyan óriási hatással volt rám.

Azt mondják, hogy egy könyv mindenkiben van, de író az, akiben aztán van második és harmadik is. Benned hány könyv van még? 🙂

Hamarosan elkezdünk dolgozni a második regényemen, a kéziratot már leadtam, de még nagyon sok munka vár ránk, mire a boltok polcaira kerül. Pontos dátumot még nem tudok a megjelenést illetően. Közben a harmadik kéziratomon is dolgozom, és körvonalazódik bennem a negyedik is. Úgy érzem, még rengeteg történet van bennem. Általában, amint a végére érek az egyiknek, el is kezd bennem megszületni a következő.

A kislányod mellett hogy, mikor jut időd az írásra?

Sajnos az írásra jut egyelőre a legkevesebb időm. Általában este írok, amikor a kislányom már elaludt. Ez azt jelenti, hogy este kilenc előtt nem tudok leülni a gép elé, és már kevésbé tudok teljes erőbedobással alkotni, ugyanis hamar elfáradok. Kivételek a hétvégék, akkor próbálom kihasználni a kislányom délutáni alvásidejét, és bepótolni azt, amire hétköznap már nem jutott energia. Idővel szeretnék csak az írással foglalkozni.