A neves amerikai külpolitikai magazin nagy terjedelemben foglalkozik korunk autoriter vezetőivel, köztük a magyar miniszterelnökkel.
„A különböző történelmi korszakoknak jellemző vezetői típusaik vannak: a 20-as években ilyenek voltak a zöldfülű demokraták, a 30-as, 40-es években a diktátorok, az 50-es, 60-as években a nacionalista antikolonialisták, a 70-es években a gerontokraták, majd a 80-as, 90-es években (újra) a zöldfülű demokraták. Most visszatértünk a diktátorokhoz”
– így vezeti fel a Foreign Affairs a legújabbi, szeptember-októberi számát, melyben öt autokrata vezetőt mutat be olvasóinak. Az egyik legbefolyásosabb amerikai külpolitikai magazin Rodrigo Duterte fülöp-szigeteki elnök, Orbán Viktor magyar kormányfő, Hszi Csin-ping kínai elnök, Recep Tayyip Erdoğan török államfő és Vlagyimir Putyin portréját mintázta meg, melyben a politikusok életútja mellett különös figyelmet szentelnek annak, miben érhető nyomon az autoriter kormányzási stílusuk.
A magyar miniszterelnökről szóló nagy terjedelmű írás szerzője nem más, mint a Bécsben élő, a balliberális oldallal mindig lojális, másokkal azonban kérlelhetetlenül kritikus magyar származású újságíró, Paul Lendvai, aki már több könyvében is foglalkozott Orbánnal. Lendvai Az átváltozó – Orbán evolúciója és Magyarország halála című cikkét Nagy Imre újratemetésével kezdi, ahol az akkor még fiatal Orbán Magyarország fényes, demokratikus jövője hírnökének látszott.
„Ám az azóta eltelt 30 évben döbbenetes fordulat történt, Orbán a magyar demokrácia legígéretesebb védelmezőjéből a halálának fő szerzője lett”
– állítja Lendvai, aki szerint Orbán az elmúlt évtizedben szisztematikusan lebontotta a demokratikus intézményeket, aláásta a jogállamot, felszámolta a fékek és ellensúlyok rendszerét, megbéklyózta a független médiát, és egy olyan kleptokrata rendszert épített ki, amely a a bűnözőket jutalmazza.
Ám Lendvai rámutat arra is, hogy az Orbán kormányzata nem a csupasz elnyomáson alapul, sokkal inkább a kényelmes állások osztogatásán, amellyel a miniszterelnök a híveinek egész seregét gyűjtötte maga köré, ez pedig túlmutat a bürokrácián, a rendőrségen, a titkosszolgálatokon és a hadseregen. Magyarország így ma egy illiberális demokrácia – ezt a fogalmat maga Orbán is használta arra, hogy ezzel írja le az országgal kapcsolatos vízióját.
A cikk részletesen kitér arra, milyen nézetei voltak a Fidesznek az Antall-kormány idején, majd annak bukása után hogyan változott át az akkor még liberális párt. Lendvai szerint Orbán évtizedekig tartó átváltozásában ez volt az első lépés, hogy egy autokrata jobboldali populistává váljon. Az 1998-as győzelem után azonban a Fidesz úgy veszítette el a választásokat 2002-ben, hogy Orbán végig nagyon népszerű volt. A visszatérést az őszödi beszéd alapozta meg, ami után 2010-ben Orbán a „fülkeforradalommal” ismét visszatért a hatalomba. Ugyan egy szót sem ejtett korábban az alkotmányreformról, mégis megszavazták az alaptörvényt, amelynek a legfőbb vesztese az Alkotmánybíróság lett.
Majd a média következett, mivel a miniszterelnök úgy gondolta, hogy a 2002-es Fidesz-vereségért a közmédia a felelős. Ezúttal a Fideszhez hű vezetőket neveztek ki és központosított médiahatóságot hoztak létre. Ráadásul mostanra csak néhány sajtótermék maradt, amelyet nem a rezsimhez közeli emberek ellenőriznek. A cikk szerzője hosszasan kitér a korrupciós ügyekre, de arra is, hogy az ország gazdasága, így Orbán politikai túlélése nagyban az uniós források függvénye.
A magyar miniszterelnök átváltozásának példájaként említi Lendvai a menekültellenességet, a Soros György elleni kampányt, illetve azt is, hogy Orbán folyamatosan átorientálta a magyar külpolitikát a nyugat-európai liberális demokráciáktól más erős emberek és populista pártok irányába.
A publicista szerint innen visszatekintve úgy tűnik, hogy az a fiatalember, aki 1989-ben megmozgatta a magyarokat, nem egy idealista volt, sokkal inkább egy opportunista, aki csak korán megérezte a hatalom ízét.
Via: foreignaffairs.com