Itt a nagy bazmeg a maffiabandának!

Ukrajna betiltja a kettős szavazást az állampolgárainak

Mi lesz így az ukrán bérszavazókkal?

Fontos törvényjavaslatot nyújtott be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (címlapképünkön) a héten.

David Arahamija, a kormánypárt frakcióvezetője pénteken az MTI tudósítása szerint azt nyilatkozta erről, hogy a jövőben csak egy országban szavazhatnak a választásokon azok, akiknek az ukrán mellett más állampolgárságuk is van.

Arahamija közölte, hogy a módosításba számos biztosítékot építettek be. Először is azt, hogy az Ukrajnában agresszornak minősített Oroszország állampolgárai nem lehetnek egyidejűleg ukrán állampolgárok is.

Másrészt, mint mondta, a több állampolgársággal rendelkezőknek dönteniük kell, hogy melyik országban kívánnak élni szavazati jogukkal.

Így például, ha valaki az Egyesült Államokban él és ukrán állampolgárságot szerez, nem szavazhat Ukrajnában, mert az Egyesült Államokban választja meg az ottani elnököt és a kongresszusi politikusokat.

“Egy személy két országban nem szavazhat a vezetésre. Ez nem így működik. Ha valakit az érdekei Ukrajnához fűznek, akkor itt szavaz, ha más országhoz, akkor ott”

– fogalmazott Arahamija.

A törvénymódosítás miatt egyébként nagyon is fájhat majd Orbánék feje, mert az vonatkozik majd az Ukrajnában élő ukrán-magyar kettős állampolgárokra is. Több tényfeltáró riport is leleplezte, miként hekkelték meg Orbánék a választást az ukrán kettős állampolgárok szavazatainak segítségével.

(via MTI)