Itt van Mérő Vera árnyékkormánya!

Mivel elég sokan írták, hogy ne csak fikázzam a Dobrev “árnyékkormányt”, hanem mondjak jobbat, elképzeltem, miniszterelnökként (pokoli sors) kiket neveznék ki, ha a hajlandóságokkal nem kellene számolnom. Szóval álmodtam nektek egy nagyot egy szakértői kormányról.

 

Egyes tárcákhoz társminiszteri pozíciókat állítottam, ezekben az esetekben a két jelöltnek az egyes kérdésekben szakmai konszenzusra kell jutniuk, miközben miniszterekként egymást is ellenőrzik.

Mit szóltok?

 

Belügy: Kapronczay Stefánia és Ligeti Miklós
Kapronczay a TASZ ügyvezető igazgatója.
Ligeti a Transparency International Magyarország jogi igazgatója.

Külügy: Feledy Botond és Dobrev Klára

Feledy jogász, politológus, újságíró. A Kitekintő külpolitikai hírportál alapítója.
Dobrev közgazdász, jogász, a Demokratikus Koalíció politikusa, az Európai Parlament képviselője. 2016-ban és 2020-ban a Forbes őt választotta a 7. legbefolyásosabb magyar nőnek a közéletben. A Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje, és Márki-Zay Péter ellenfele volt a 2021-es magyarországi ellenzéki előválasztás 2. fordulójában.

Igazságügy: Keviczki István és Mészár Róza

Keviczki volt bíró, elsőként állt fel a bíróságok függetlenségének csorbulása miatt.
Mészár gyakorló bíró, a “lúgos ügy” jogerős ítéletét mondta ki egy kimondottan emberséges tárgyalás után.

Oktatás és kultúra: Pokorni Zoltán és Sándor Klára

Pokorni politikus, pedagógus, országgyűlési képviselő, 1998 és 2001 között oktatási miniszter.
Sándor nyelvész, kultúrtörténész, az MTA doktora, tanszékvezető egyetemi tanár. 1990–1992 és 2002–2009 között a Szabad Demokraták Szövetségének tagja volt, 2005–2007 között a párt ügyvivője.

Egészségügy: Lénárd Rita és Vitrai József

Lénárd a Magyar Orvosi Kamara alelnöke.
Vitrai népegészségügyi szakértő, az MTA Megelőző Orvostudományi Bizottság szavazati jogú tagja. Szakterülete az egészséginformáció, egészség-egyenlőtlenségek. Az Egészségfejlesztés folyóirat főszerkesztője ezév szeptember elsejéig, székéből politikai cenzúra miatt állt fel.

Esélyegyenlőség: Derdák Tibor és Pletser Ágnes

Derdák tanár, szociológus, politikus, országgyűlési képviselő.
Pletser tapasztalati szakértő.

Családvédelem: Boglacsik Tímea és Kőszegi Erika

Boglacsik az OKIT (Országos Kríziskezelő És Információs Telefonszolgálat) volt vezetője, tizenöt éve dolgozik az áldozatvédelemben.
Kőszegi szociálpolitikus, pszichológus, az S.O.S. Krízis Alapítvány munkatársa, évek óta foglalkozik bántalmazottakkal, abúzust elszenvedőkkel.

Pénzügy: Surányi György és Madár István

Surányi közgazdász, egyetemi tanár, az olasz Intesa Sanpaolo bankcsoport regionális vezetője, a CIB Bank, a VUB Bank (Szlovákia), a PBZ Bank (Horvátország) és a BIB Bank (Szerbia) elnöke. A rendszerváltás után a Magyar Nemzeti Bank elnöke 1990 és 1991 közt, még államtitkárként, vagyis kormánytagként (tehát nem a kormánytól független elnök volt), majd később még egyszer, 1995 és 2001 között. A Bilderberg-csoport tagja.
Madár közgazdász, egyetemi oktató. 2000-től 2006-ig a Világgazdaság napilap újságírója, szerkesztője. 2006-tól a Portfolio vezető elemzője, rovatvezetője. 2016-tól a Budapesti Corvinus Egyetem címzetes egyetemi docense. A Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) elnökségi tagja.

Közigazgatás: Navracsics Tibor és Tóth Judit

Navracsis jogász, politológus, egyetemi docens, politikus. 2006–2014 között a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője, 2006-tól 2010-ig frakcióvezetője. 2010 és 2014 között miniszterelnök-helyettes, valamint közigazgatási és igazságügyi miniszter. 2014-ben külgazdasági és külügyminiszter. 2014-től 2019-ig az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa. 2022-től az ötödik Orbán kormány területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli minisztere.
Tóth közgazdász, bankár, tanácsadó. A Nemzeti Bankban majd a Budapest Bankban töltött másfél évtized után Judit 1994-ben csatlakozott társ-vezérigazgatóként a részben általa is alapított Nemzetközi Bankárképző Központhoz, amelynek ma is egyik tulajdonosa. Vezérigazgatóként kiemelkedő szerepe volt a Bankárképző tevékenységének kiterjesztésében, szélesítésében. Fő szakterülete a stratégiai tanácsadás és az átvilágítási projektek. Széles körű nemzetközi tapasztalattal és kapcsolati hálóval rendelkezik. Jelenleg Tihany önkormányzati képviselője.

Környezetvédelem: Hevesi Flóra és Jávor Benedek
Hevesi a Greenpeace kommunikációs vezetője.
Jávor biológus, politikus, európai parlamenti képviselő, a Párbeszéd Magyarországért párt tagja.

Honvédelem: Kis-Benedek József
Katonai hírszerző, biztonsági szakértő, a hadtudományok doktora. Nyugállományú ezredes, katonai pályáját végig a Katonai Felderítő Hivatalban, illetve annak elődszervezeteiben futotta be. A Magyar Tudományos Akadémia köztestületének, valamint az MTA Hadtudományi Bizottságának a tagja.

Agrár: Ángyán József és Gőgös Zoltán

Ángyán agrármérnök, mezőgazdasági kutató-szakmérnök, egyetemi tanár, az MTA doktora. 2006–2014 között országgyűlési képviselő, 2010–2012 között a második Orbán-kormányban a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára.
Gőgös politikus, országgyűlési képviselő, 2014-től a Magyar Szocialista Párt elnökhelyettese, az MSZP Veszprém Megyei Területi Szövetségének elnöke. Nyíregyházán a Mezőgazdasági Főiskolán szerzett mezőgazdasági gépész üzemmérnöki oklevelet 1981-ben. Ezután 2000 végéig műszaki ágazatvezetőként dolgozott a Pápai Állami Gazdaságban, illetve ennek jogutódjánál, az Agroprodukt Rt.-nél. 1997-ben közgazdasági szakokleveles mérnök másoddiplomát szerzett a Pénzügyi és Számviteli Főiskola Zalaegerszegi Intézetében. 2001-től a Készenlét Mezőgazdasági Szolgáltató Rt. termelési igazgatója volt.

Energia: Holoda Attila
Energetikai szakértő.

Ha pedig tényleg bárkit rá tudnék venni a dologra, Gyurkó Szilvia jogász, a Hintalovon Alapítvány alapítója lenne a gyermekjóléti miniszter.

+1 Klíma: Ürge-Vorsatz Diána
Klímatudós.

 

 

Szerző és forrás. Mérő Vera, jogvédő.