Iványi Gábor: miközben tömegek éheznek, Orbán Viktor nem akar tudomást venni róluk

0

Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség alapító lelkésze azt mondta, nem bánta meg, hogy ő keresztelte meg Orbán Viktor gyermekeit.

 

„Ha Orbán Viktor vagy bárki más a hatalom környékéről lelkipásztori szolgálatot kérne, legyen szó esküvőről, keresztelőről, vagy akár temetésről, elvállalnám, ezt nem tagadom meg. (…) De eszembe jutott valami. Ha egyikőjük megkérne, hogy a lopott házát szenteljem fel, arra nemet mondanék”

– nyilatkozta Iványi Gábor a HVG-nek.

A karmelita kolostor felszenteléséről azt mondja:

Én ezt nem tettem volna meg. Ugyanis miközben látható tömegek éheznek, Orbán Viktor a dőzsölés szimbólumában tölti mindennapjait, és nem akar tudomást venni ezekről az emberekről. Ez ugyanolyan képmutatás, mint az, hogy kereszténydemokráciának hívja, amiben élünk.

Az interjúban megjegyezte,

Félek attól, hogy elvész Magyarország jövője, mert átalusszuk azt, ami most történik, és képtelenek leszünk felkelni és a saját lábunkra állni. Ezzel a félelemmel és keserűséggel fogom tenni továbbra is a dolgom, amíg élek.