Jakab Péter: 50 ezres közmunka és katonaság Orbán ajánlata a magyaroknak – ez felháborító!

0

A munkanélküliségről, az érettségiről és a gazdaságvédelmi intézkedésekről beszéltek a képviselők hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben. Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője a kormányt és a miniszterelnököt, valamint az Állami Számvevőszék elnökét bírálta, mert szerinte Orbán Viktor „megadta magát a válság kezdetén”, így a kabinet nem nyújt érdemi segítséget a koronavírus-járvány miatt munkájukat elvesztő embereknek.

Domokos László eközben pedig arra szólítja fel a családokat, hogy kezdjenek el spórolni.

Mint mondta, a hivatalos adatok alapján, 163 ezer, nem hivatalos információk szerint viszont félmillió ember lett munkanélküli. Nekik a kormány az 50 ezres közmunkát ajánlja, vagy ha ez nem tetszik, akkor a katonaságot – tette hozzá.

Azt javasolta, hogy ehelyett a kormány vezessen be 80 százalékos bértámogatást és számlafizetési moratóriumot, valamint emelje meg az álláskeresési járadék összegét és időtartamát is. A nyugdíjasok megélhetésének biztosítása érdekében, azt is szorgalmazta, hogy a kormány vezessen be hatósági árat az alapvető élelmiszerek esetében.

A válságkezelés nem azt jelenti, hogy kiírjuk a plakátokra 6 milliárdért, hogy senki nincs egyedül – jegyezte meg a képviselő, aki a kormányoldalnak azt ajánlotta, hogy ne a családok kasszájában turkáljon, hanem nézzen bele a saját pénztárcájába, mert ott vannak a milliárdok.