Járvány ide vagy oda, Tiborcz István kapja továbbra is a milliárdos közpénzeket

0

A Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program keretében két balatoni kikötő fejlesztéséhez nyert el mintegy kétmilliárd forint támogatást az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. két leányvállalata – tette közzé az Appeninn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.

A társaság tájékoztatása szerint a balatonfüredi kikötő teljes körű felújításához összesen 999 millió 963 ezer forint pályázati támogatást kap a Solum-Invest Kft., míg a balatonvilágosi Club Aliga üdülő területéhez tartozó kikötő fejlesztéséhez 999 millió 921 ezer forint pályázati támogatást ítéltek meg a PRO-MOT Hungária Ingatlanfejlesztő Kft.-nek.

A fejlesztési projektek összköltsége mindkét esetben 1,8 milliárd forint.

A közlemény szerint a sikeres pályázatok eredményeként megkezdődhet a Club Aliga területéhez tartozó, korábban elhanyagolt kikötő fejlesztése, amellyel a társaság célja, hogy megújítsa és bővítse a teljes balatoni vitorlásturizmus szempontjából komoly potenciállal rendelkező kikötőt. 2019 januárjában jelentették be, hogy 4,5 milliárdért lett Mészáros Lőrincé a Club Aliga.

A közlemény kitér arra is, hogy a turisztikai ingatlanfejlesztésekre a társaság az év elején frissített stratégiájában foglaltakkal összhangban nagy hangsúlyt kíván fektetni a következő években. Ennek első elemeiként valósulhat meg a Club Aliga, valamint a balatonfüredi kikötő megújítása is, amelyek a koronavírus-járvány okozta rendkívüli állapotok megszűnése után a társaság várakozásai szerint nagymértékben hozzájárulhatnak a balatoni turizmus fellendüléséhez és a társaság eredménytermelő képességéhez.

Orbán Viktor veje, Tiborcz István 2018 nyarán lett tulajdonos az ingatlanbérbeadással foglalkozó Appeninnben. A BDPST megvette a Mészáros Lőrinchez tartozó Konzum PE Magántőkealaptól az ingatlanos cég 20 százalékát. Ez volt az első alkalom, amikor nyíltan került Mészáros-vagyon az Orbán-családhoz.