Jens Stoltenberg: Amennyiben Oroszország legyőzi Ukrajnát, más szomszédos országokra is támadhat

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kijelentette: amennyiben Oroszország legyőzi Ukrajnát, más szomszédos országokra is támadhat.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kijelentette: amennyiben Oroszország legyőzi Ukrajnát, más szomszédos országokra is támadhat.

Korábban megfenyegette már Finnországot, Svédországot, Litvániát, Észtországot, Grúziát, Moldovát és Lengyelországot is.

Jens Stoltenberg a Norvég Munkáspárt Utoya szigetén tartott nyári táborában vett részt és mondott beszédet.

Beszédében szólt Oroszország Ukrajna ellen február 24 óta folytatott háborújáról, és kijelentette, hogy a NATO erkölcsi kötelessége Ukrajnát támogatni.

„A mi érdekeinket szolgálja az, hogy Putyin elnök vágyai ne teljesüljenek. Az a világ, amit Putyin katonai erővel akar elérni, számunkra veszélyes világ lenne. Ha Oroszország megnyerni ezt a háborút, azzal Putyin megerősíti, hogy az erőszak hasznos, aztán pedig Oroszország többi szomszédjára kerülhet sor” – mondta Stoltenberg.

Hozzátette, hogy Oroszország előrenyomulását megállították, Ukrajna egyes térségeiben vissza is szorították, másrészt a NATO a béke megőrzése érdekében fokozta keleti jelenlétét.

Jens Stoltenberg emlékeztetett arra, hogy Oroszország támadása után a NATO nagyobb egységben cselekedet, és új tagok, például Svédország és Finnország felvételére készülnek:

„Az Amerikai Egyesült Államok szenátusa megszavazta a csatlakozási protokollokat, ezzel a NATO csatlakozásra elfogadott szövetségeseinek száma 23-ra nőtt. Közülük sokan hamarosan befejezik a nemzeti eljárást, ez pedig jelenleg a leggyorsabb csatlakozási folyamat a NATO modern kori történelmében” – mutatott rá a főtitkár.