Joe Biden követeli a vírusadatokat Kínától!

A Fehér Ház felszólította Kínát, hogy tegyen elérhetővé adatokat a koronavírus-járvány kezdeti időszakából. Jake Sullivan, az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója közleményében hangsúlyozta, hogy a jelentésnek független módon kell elkészülnie, a kínai kormány nem hajthat végre rajta módosításokat. Sullivan úgy fogalmazott:

Mélységes aggodalmaink vannak amiatt, ahogyan a COVID-19-vizsgálat első eredményeit bemutatták, és kérdéseink vannak azzal kapcsolatban, hogy jutottak ezekre a megállapításokra.

A Egészségügyi Világszervezet (WHO) négyhetes vizsgálódása Kínában nem talált bizonyítékot arra, hogy 2019 decembere előtt jelen lett volna a vírus Vuhanban. A jelentés szerint a Covid-19 valószínűleg állati közvetítéssel jutott át emberre, és felettébb valószínűtlen, hogy laboratóriumból szabadult volna el, írta a távirati iroda az AFP hírügynökségre hivatkozva.

WHO-elnök: A koronavírus laboratóriumban is készülhetett

Kína titkolja az első Covid-betegek adatait, ami gyanakvással tölti el a szakértőket.

Ugyanakkor a WHO vizsgálatát Kínában vezető Peter Ben Embarek is csalódottságának adott hangot amiatt, hogy Kínában nem kaptak meg valamennyi szükséges adatot. Felszólította Pekinget: adjon át adatokat, hogy feltárhassák a vírus eredetét.

A WHO koronavírus eredetét vizsgáló kutatócsapatának egy tagja azt állítja, hogy Kína kérésük ellenére sem szolgáltatott nekik adatokat az első koronavírusos esetekről – írja a Reuters.

A kutatók 174 olyan fertőzöttről kértek ki adatokat a hatóságoktól, akik a járvány legkorábbi szakaszában, 2019 decemberében fertőződtek meg koronavírussal Vuhanban.

A KÍNAI HATÓSÁGOK AZONBAN MEGTAGADTÁK EZEKNEK AZ ADATOKNAK AZ ÁTADÁSÁT, ÉS A DELEGÁCIÓ TAGJAI CSAK EGY ÖSSZEFOGLALÓT KAPTAK EZEKRŐL.

Legalábbis ezt állítja Dominic Dwyer kutató, a Vuhanba látogató WHO-csapat ausztrál tagja. Dwyer azt is elmondta, hogy ezen adatok révén azt is megtudhatták volna, hogy milyen kérdéseket tettek fel a pácienseknek, mit válaszoltak a kérdésekre, illetve hogy a válaszokat miként elemezték ki az egészségügyi hatóságok.

MINDEZ PEDIG A JÁRVÁNY KITÖRÉSÉNEK ELEMZÉSE SZEMPONTJÁBÓL LETT VOLNA HASZNOS INFORMÁCIÓ.

 

Dominic Dwyer arra is kitért, hogy azért is akarták volna ezeket az adatokat megvizsgálni, mert ezeknek az embereknek csak körülbelül a fele járt annak a vuhani piacnak a közelében, amelyet korábban a járvány kiindulópontjaként emlegettek.

Kételkedik a vuhani vizsgálat eredményeiben az amerikai hírszerzés

A WHO ezzel szemben biztos benne, hogy nem onnan szabadult ki a vírus.

A tudós elmondta: ő maga is csak találgatni tud a tekintetben, hogy a kínaiak miért nem adták át nekik ezeket az adatokat.

Nem jutott nyugvópontra még az a vita sem, hogy nem egy laborból szabadult-e el a vírus. Az Egészségügyi Világszervezet elnöke, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz friss nyilatkozata szerint – amelyet az Euronews idézett – nem vetette el teljesen azt, hogy a vírus mesterséges környezetből szabadulhatott ki.

Érkezett néhány kérdés azzal kapcsolatban, hogy kizártunk-e egyes hipotéziseket. Beszéltem a csapat néhány tagjával, és meg szeretném erősíteni, hogy egyelőre minden hipotézist fenntartunk, és ezek további vizsgálatára van szükség

– mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz néhány nappal az után, hogy a szervezet egy másik munkatársa azt mondta, rendkívül kicsi az esélye annak, hogy a vuhani laborból szabadult volna ki a koronavírus.