Jöhet az 50 000 forintos bankjegy? – Megszólalt Matolcsy is

A legnagyobb, 20 ezer forintos címletet 2001-ben vezették be.

Bár a több mint húszéves csúcson lévő infláció és a magyar gazdaság bővülése lehetővé tenné, a Magyar Nemzeti Bank nem tervezi azt, hogy forgalomba hoznák az 50 000 forintos bankjegyet – írta meg a 24.hu.

Az MNB a portálnak mindezt azzal indokolta, hogy mára már elterjedtek az elektronikus pénzügyi fizetési megoldások.

Az MNB Monetáris Tanács által jóváhagyott, hatályos készpénzes stratégiájában nem szerepel a jelenlegi bankjegy és érme címletstruktúra megváltoztatása. A készpénzforgalmi igényeket a jelenlegi bankjegycímletek megfelelően kielégítik, a nagy értékű fizetések lebonyolítására Magyarországon az azonnali fizetési rendszer, illetve az elektronikus fizetési infrastruktúra megfelelő lehetőséget biztosít.

A legnagyobb, 20 ezer forintos címletet 2001-ben vezették be. Indokai között olyan tényezők szerepeltek, mint hogy az addigi legnagyobb tízezres címlet 1997-es bevezetése óta nagyot (70 százalékot) nőtt a GDP is, a forgalomban lévő készpénz mennyisége is, valamint jelentős volt az infláció.

A 20 ezres bevezetése óta egyébként az akkori ezermilliárdról több mint 8300 milliárdra nőtt a forgalomban lévő készpénz mennyisége, háromszorosára nőtt a nominális GDP, míg a infláció, amely az 1990-es bázishoz mérten 2001-ben 682 százalékos volt, a múlt évben már 1430 százalékon állt

– teszi hozzá a portál.