Jurák Kata, szerint Isten büntetése a belga és német árvíz, a homofób törvény elutasítása miatt

Mint minden ezredforduló, tömegkatasztrófa, természeti jelenség és ledőlt ház esetén, most is megjelentek a hamis próféták, akik már összefüggést találtak a németországi és a belgiumi árvíz, valamint a magyar homofób törvény elutasítása között. Jurák Kata, a Pesti Srácok újságírója, a Facebook oldalán osztotta meg, amit egykor a Hit Gyülekezetében, a mesterétől, Németh Sándortól tanult. A Hit Gyülekezetében tanítják az embereket.

Jurák Kata megtalálta az összefüggést a bűn, az özönvíz és a szivárvány között. Mint írja, “a szivárvány átértelmezése, a jelkép eredeti jelentésének meggyalázása nem várt következményekkel jár a haladó nyugati országok számára”. Vegyük észre, hogy a “haladó” az illiberális kormánypropagandában szitokszó, a “haza” és a “haladás” a fasiszta rendszerben elválik egymástól. Jurák Kata idézi a katasztrófa híreit, majd a végén megállapítja, hogy “a szövetséget meggyalázó országok, nemzetek számára küld az Isten egyértelmű jelzést arra vonatkozóan, hogy ennek milyen következményei lehetnek”. Valóban Isten küldte a “jelzést”, vagy csak ők állítják a saját diszkriminációjuk és gyűlöletük mögé Istent? Isten valóban így “jelez”? Nem a kereszt Isten jele, ami ennek az ellenkezője?

Meghallgatnánk ugyanerről egy meteorológus és egy klímaváltozással foglalkozó tudós véleményét is, hátha más okait vélik felfedezni az esőzésnek és az áradásnak, mert szakértők szerint az árvíz a globális éghajlatváltozásnak tulajdonítható. De ezek az emberek nem Németh Sándortól, nem a Hit Gyülekezetében, és nem is valamelyik másik karizmatikus gyülekezetben tanulták értelmezni a természeti katasztrófákat. A karizmatikus álpróféták minden katasztrófát Isten büntetésének tartanak, ha olyanokat ér, akik az egyházon kívül nem az egyházi normák szerint élnek, ahogy ők sem.

Mielőtt megvizsgálnánk a németországi és belgiumi katasztrófával kapcsolatos kárörvendő hamis próféciákat, a Biblia egyetlen részével cáfoljuk ezeknek a hitelességét. Amikor Isten elpusztította Szodomát, előtte Ábrahám ezt mondta neki: “Avagy elveszted-é az igazat is a gonoszszal egybe?” Ez a tízpontos kérdés. Majd ez: “Távol legyen tőled, hogy ilyen dolgot cselekedjél, hogy megöld az igazat a gonoszszal, és úgy járjon az igaz mint a gonosz: Távol legyen tőled! Avagy az egész föld bírája nem szolgáltatna-é igazságot?” Jobb és igazságosabb lenne az ember az Istennél?

Ez az alapelv. Isten nem pusztítja el az igazat a gonosszal együtt. Ha talál tíz igazat, Szodomát sem pusztította volna el. Isten kihozott minden igazat Szodomából, mielőtt tüzes esőt bocsátott volna a városra. Ugyanezt tette Noéval és a családjával, és ugyanez az elv érvényesül majd az “elragadtatásként” ismert bibliai esemény során, amikor Isten kimenti az igaz embereket a nagy nyomorúság elől. Jurák Katának és a többi hamis prófétának azt kellene bebizonyítaniuk, hogy akik az árvíz áldozatai, azok az Európai Bizottság tagjai, akik elítélték Orbán homofób törvényét. Ők a “bűnösök”, nem azok, akik meghaltak.

De akik a prófécia szerint meggyalázták az özönvíz után Isten békeüzenetét jelentő szivárványt, azoknak kutyabajuk, az ártatlan emberek, köztük olyanok, akik esetleg nem is értettek ezzel egyet, azok meghaltak. Isten nem olyan, mint a TEK, hogy a szomszéd lakás falát dönti be, és ártatlan emberekre ront a tettesek helyett. De Jézus maga is megmondta, amikor leomlott a Siloám tornya, hogy a katasztrófa nem az áldozatok vagy az ő szüleik (jelen esetben a “haladó nyugati országok”) vétke miatt következett be. Ez nem így működik, ahogy a babonás, képzetlen, tanulatlan Németh Sándor képzeli.

Amikor Jézus tanítványai tüzet akartak lehozni az égből, mert egy szamaritánus faluba nem akarták befogadni őket, Jézus azt mondta nekik, hogy nem tudjátok minémű szellem van bennetek. “Mert az embernek Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek lelkét, hanem hogy megtartsa. Elmenének azért más faluba”. Németh Sándor és tanítványai, köztük Jurák Kata, a megváltást és az új szövetség logikáját vetik el, amikor Isten csapását prófétálják rá (mindig csak utólag) a katasztrófákra, mert Isten országának logikája más: nem agyoncsapta a bűnöst, hanem életét adta értük.

Ezek az emberek az ószövetségben bekövetkezett csapásokban sem látták meg soha az Isten szeretetét és az igazi természetét. Hozzájuk hasonló gonosz, bosszúálló személynek látják Istent. Jurák Kata egy fasiszta kiadvány újságírójaként beszél az önmagát a bűnöskért feláldozó Isten természetéről, és ilyennek látja: “Itt halkan jegyezném meg, hogy Isten nem csak egy szelíd, jóságos öregúr, mint ahogyan a haladó liberálisok elképzelik, hanem Júda oroszlánjaként is említi a Biblia. Nem igazán jó döntés feldühíteni.”

Halkan jegyezzük meg, hogy a szitokszóként “haladónak” nevezett liberálisok jól képzelik, hogy Isten jó. Sokkal jobb, mint azok az emberek, akik a nevében és helyette örvendeznek mások halálán, hogy megkapták, és megérdemelték. A hamis próféták a “teljes írás” értelmezése során nem veszik észre a megváltás mindent megváltoztató eseményét és annak következményeit az ószövetséghez képest. Isten minden haragját, ítéletét, büntetését Jézus Krisztusra helyezte a múltban, a jelenben és a jövőben elkövetett minden bűnért. Ezért őt már nem lehet ilyesmivel “feldühíteni”, legfeljebb Jurák Katát és a képesítés nélküli állelkész mesterét lehet, akitől ezt a sok eszetlen baromságot tanulta.

Ezért élnek a Hit Gyülekezete tagjai állandó rettegésben, mert azt gondolják, hogy Isten leselkedik rájuk, hogy ha bármit nem jól csinálnak, akkor lecsaphasson rájuk. Egy hitetlen ember élete jobb és nyugodtabb, mert jobban bízik az Isten jóságában és kegyelmében, mint ezek a hívők. Ha leereszt az autó gumija, ha megbotlik az utcán, ha nem kap meg egy állást, ha fejére esik egy barack, ha nincs szabad parkoló, ha ne adj Isten megbetegszik, az mind Isten büntetése. Mert mindig van miért. A képmutatók ugyan takargatják, de ők sem tudnak a bibliai törvénynek megfelelni, mert nem is tehetik, ezt mondja a Biblia. Ezért pedig várják a büntetést, és ha rossz történik, azt Istennek tulajdonítják, és keresik magukban a hibát (vagy nem is kell keresni, mert látják). Hol a megváltás?

Ezt a hamis istenképet vetítik ki az egész világra, örvendeznek mások tragédiáján, ha nem a szektás fasiszta teológiájukat követik, és valami rossz történik velük. Természetes, ha a hamis prófétával történik valami, ha már a harmadik szívinfarktusát kapja, azt nem lehet Isten büntetésének tulajdonítani, mert a hamis próféta úgy állítja be, mintha neki nem lennének bűnei, ezért ez nem is lehet csapás, csak ördögi támadás. Ha a hamis prófétát éri valami baj, akkor az nem lehet más, mint az ellenségtől jövő támadás, ami ellen harcolni kell, meg kell átkozni azokat, akiket a hamis próféta (“Isten embere”) gyűlöl és utál, és a baja mögött sejt. Ez elmebetegség, vallásos téboly.

Végezetül a Jurák Kata-féle hamis prófécia legszebb része az, hogy a szivárvány a Noéval és az emberiséggel kötött szövetség jele, amikor Isten megígérte, hogy többé nem átkozza meg az emberért a földet, holott tudja, hogy “az ember szívének gondolatja gonosz az ő ifjúságától fogva”. Majd ezt mondja a szövetségről: “Szövetséget kötök ti veletek, hogy soha ezután el nem vész özönvíz miatt minden test; és soha sem lesz többé özönvíz a földnek elvesztésére”. Az árvíz nem Istentől van, nem az ő büntetése, mert megígérte, hogy ilyen soha többé nem lesz. Ez természeti katasztrófa.

És monda az Isten: “Ez a jele a szövetségnek, melyet én örök időkre szerzek közöttem és ti köztetek, és minden élő állat között, mely ti veletek van: Az én ívemet helyeztetem a felhőkbe, s ez lesz jele a szövetségnek közöttem és a föld között. S lészen, hogy mikor felhővel borítom be a földet, meglátszik az ív a felhőben. És megemlékezem az én szövetségemről, mely van én közöttem és ti közöttetek, és minden testből való élő állat között; és nem lesz többé a víz özönné minden testnek elvesztésére.”

Ez azt jelenti, hogy Isten soha nem használja többé az özönvízet arra, hogy elpusztítsa az embert. Nemcsak azt jelenti ez, hogy “minden embert” nem pusztít el, hanem egyáltalán nem pusztít el az özönvízzel senkit. Se a németeket, se a belgákat. Ezért éppen egy árvízet azonosítani Isten büntetésével, nevetséges. De ha minden rossz mögött Isten büntetése és bosszúja lenne, mit mondjunk a lakosságarányosan világrekordnak számító 30 ezer Covid-halottra, amit az Orbán-rezsim produkált? A fasizmusért, a lopásért, a hajléktalanokért Isten megölt 30 ezer ártatlan magyar embert?

És azt hogyan illeszi Jurák Kata a próféciájába, hogy ugyanaz a front, amely a német és belga árvizeket okozta, Magyarországra, a “keresztény országra”, a gyermekvédelmezőkre is lecsapott. Már Magyarországon is vannak települések, amelyeket ellepett a víz. Rosszul céloznak a géppiztolyos és özönvizes angyalok? Félrevisz a bosszuálló, gyilkos Isten puskája? Nem látja, hogy Magyarország Európa keresztény védelmezője és bástyája? Itt állandóan azonos 28 fokos hőmérsékletnek és állandó napsütésnek kéne lenni. Télen is. Mint a Háry Jánosban.

Az Isten jósága az, ami megtérésre indít. Nem a csapásoktól, a katasztrófától való félelem, nem a fenyegetéstől, hanem az Isten önfeláldozó szeretetétől fordulnak Istenhez az emberek. Mert bíznak benne. Mert nem félnek tőle, hanem szeretik azért, amit tett. Ez az evangélium. Akik ennek ellenkezőjét hirdetik, és azzal tartják sakkban az embereket, azok nem az evangéliumot hirdetik, hanem az ellenkezőjét. Nem Krisztus, hanem az ördög szolgái. Ahogy Jézus mondta, nem tudják, minémű szellem van bennük. Saját nyelvezetükkel élve: nem tudják, milyen “démon” van bennük.

A nagy démonszakértő Németh Sándor felfedezhetné a saját magában levő démonokat is, amelyeket másokkal megoszt, nemcsak a jóga démonokat. Jurák Kata kijött a Hoit Gyülekezetéből, de a Hit Gyülekezete nem jött ki belőle. Több tízezer ilyen szellemileg megfertőzött szektás ember bolyong Magyarországon, aki magáévá tette ezeket a szektás tévtanításokat, és nem képes szabadulni tőlük. Ezek közül a legártalmatlanabb az, amikor a belga árvízre vízionál özönvizet. De ezek az emberek a mindennapi életben, a családjukban, a munkahelyükön ugyanígy gondolkodnak.

Lelkibetegek tömegei élnek ilyen hamis tudattal a társadalomban, és lesznek szélhámos vallási és politikai kalandorok játékszerei. A vallás veszélyes üzem. Nem szabad hatalommal párosítani.

Forrás: Az eredeti írás itt található: US népszava/https://nepszava.us/nemeth-sandor-tanitvanya-jurak-kata-aki-szerint-isten-buntetese-a-belga-es-nemet-arviz-a-homofob-torveny-elutasitasa-miatt/