Juszt László akkora pofont adott a MOL vezérigazgatónak, hogy a fal adta a másikat

0

“Karácsony első napján a benzin és a gázolaj ára is emelkedik a hazai kutakon. A 95-ös három forinttal lesz drágább, míg a gázolaj öt forinttal. A változtatás után a benzin átlagára már 387 forint lesz, a gázolajé 415 forintra emelkedik.”

Igazán dicséretes, hogy nem csak szegény mentősök, tűzoltók, rendőrök, vasutasok dolgoznak az ünnepek alatt, hanem a MOL is.

De mire ez a nagy kapkodás,hogy nem bírták ki január elejéig?

Jó! Tudom, hogy a MOL vezér Hernádi Zsolt ellen folyik a bírósági eljárás Horvátországban, s mert nem lehet tudni, hogy nem ítélik-e el a két ünnep között, még odatesz egy kis ajit mindenki fája alá…

Hogy elítélik-e?

A magyar vezetés mindent megtesz, hogy a VIP páholyok egyik törzstagja ne kerüljön sittre, csakhogy a MOL vezér politikus partnere a vesztegetésért már ül.

Nekem meg nem megy a fejembe, hogy miként lehetséges az, hogy akit megvesztegettek az már bent van… Egy vesztegetéshez nem két fél kell?

Aki kapja és aki adja?

Ráadásul azt adja, amit tőlünk elvett.

“Karácsony első napján a benzin és a gázolaj ára is emelkedik a hazai kutakon. A 95-ös három forinttal lesz drágább, míg…

Gepostet von László Juszt am Mittwoch, 25. Dezember 2019