Karácsony Gergely: Itt a siker kulcsa!

Nagyon érdekes bejegyzés. Tessék osztani.

 

Nem a borsodi eredmény elemezgetése vezet el a Fidesz leváltásához! Az ellenzék legnagyobb ütőkártyáját Karácsony Gergely tette közzé. Aki ezt elolvassa, azt valószínűleg már nem kell győzködni, hogy a közös ellenzéki jelöltekre szavazzon.

 

Pontosan egy éve Orbánék hatalma megroppant. Az önkormányzati választáson nagyon sok településen veszített a Fidesz és Budapesten is az ellenzék került többségbe. Sokan már akkor azt mondták: ez a siker alapozhatja meg a Fidesz 2022-es leváltását, hisz az ellenzéki vezetésű városok és budapesti kerületek a gyakorlatban bizonyíthatják, hogy jobban irányítják a településeket és valóban az emberek érdekeit képviselik – nem úgy, mint a mindent maguknak lenyúló fideszes politikusok. Most, egy év elteltével ez be is igazolódott. Karácsony Gergely főpolgármester és hivatala listát készített, milyen intézkedéseket hoztak Budapesten az eltelt egy évben, mióta ők vezetik a fővárost.

KARÁCSONY INTÉZKEDÉSEI A GYAKORLATBAN BIZONYÍTJÁK, HOGY BUDAPEST JOBB HELY LETT, ÉS MAGYARORSZÁG IS ILYEN LEHET!

Több mint 20 ezer alacsony keresetű munkavállaló fizetését emelték meg, 50 milliárd forint pluszpénzt szereztek a fővárosi egészségügynek, több pénzt adtak az idősotthonoknak és a hajléktalanellátásnak, ingyenes táboroztatást, szűrővizsgálatokat, maszkosztást szerveztek, jelentős forgalomcsillapításokat és zajcsökkentést értek el, állatvédelmi ombudsmant neveztek ki, takarékosabbá, átláthatóbbá tették a fővárosi cégeket… Felsorolni is nehéz, mi mindenben fejlődött a főváros, a teljes lista itt olvasható el.

Ráadásul nem csak az intézkedések beszélnek önmagukért, hanem az a mélyen emberi stílus is, ahogy Budapest ellenzéki főpolgármestere az elért eredményeket kommentálja.

Orbánnal ellentétben

KARÁCSONY GERGELY NEM VERI A MELLÉT ÉS NEM DICSEKSZIK, HANEM PARTNERKÉNT SZÓL A BUDAPESTIEKHEZ.

Azt írja: fontos, hogy az első év végén számot adjon az eddigi eredményekről, de „derüljön ki időben az is, hogy hol van szükség korrekcióra! Hiszen mi sem vagyunk tévedhetetlenek, a sikereink közösek a budapestiekkel, ha hibáznánk, akkor nekünk magunknak kell képesnek lennünk annak kijavítására.”

Az eredményeket a budapestiek is érzik és értékelik, ezt igazolja, hogy

A PUBLICUS SZERINT HA MOST VASÁRNAP KELLENE SZAVAZNI, KARÁCSONYT ÚJRA MEGVÁLASZTANÁK.

Népszava által rendelt felmérésből az derül ki, hogy a főpolgármester támogatottsága szeptemberben 4 százalékot nőtt, és most 46 százalék, miközben csak 40 százaléknyian választanának másik polgármestert és a bizonytalanok száma is csökkent. (Érdekesség, hogy a fideszes Nézőpont Intézet is hasonló eredményre jutott, de ők azért hozzátették, hogy szerintük Tarlós István főpolgármester vezetői tevékenységével jóval többen elégedettek, mint Karácsony Gergelyével. Bizonyára kellett egy mondat, hogy a felmérés ne Karácsony sikeréről szóljon…)

Persze, azt a Fideszben is tudják:

AZ ELLENZÉK LEGNAGYOBB ÜTŐKÁRTYÁJA, HOGY ALTERNATÍVÁT MUTAT A GŐGÖS ÉS URIZÁLÓ FIDESZES KORMÁNYZÁSSAL SZEMBEN!

Ezért akar Orbán minden lehetőséget kivenni az ellenzéki önkormányzatok kezéből, ezért veszi el az adóbevételüket és akadályozza meg törvényekkel azt, hogy elképzeléseiket, vállalásaikat teljesíthessék. A Fideszben szinte vallásosan hisznek a propagandában, de azzal tisztában vannak, hogy a hazugsággyár minden erőlködése megbukik, ha az ellenzék az emberek számára is érzékelhető tényekkel bizonyítja kormányzási alkalmasságát.

EZ LEHET A KULCSA AZ ELLENZÉK 2020-AS GYŐZELMÉNEK: TÉNYEKKEL BIZONYÍTANI, HOGY AMIT MEGCSINÁLNAK KICSIBEN, AZ AZ EGÉSZ ORSZÁGBAN MŰKÖDHET!

Ez meggyőzheti a kétkedőket és visszaadhatja az ellenzéki szavazók reményét abban, hogy azok a pártok, akik a közös jelöltek mögött állnak, tudják, mit akarnak és amit ígérnek, azt be is tartják. Ehhez azonban az kell, hogy ne csak a fotelból elégedetlenkedők hangja hallatszódjon, hanem a Karácsony Gergely és a többi ellenzéki vezetésű település ellenzéki eredményeiről minél többen tudjanak!