Karácsony Gergely nem hagyja magát – Újabb tényeket tett közzé!

0

„Rendeljék el az ország összes idősotthonának szűrését! Most!”

– szólította fel Karácsony Gergely a kormányt ismételten, ezúttal annak kapcsán, hogy a főváros saját szűrésével derített fel újabb 60 koronavírusos fertőzöttet.

Az új dokumentumokat ide kattintva érhető el.

A főpolgármester Facebook posztjában számolt be arról, hogy a fővárosi koronavírus-szűrés a Rózsa utcai otthon 94 lakójából 60 idős lakónál mutatott pozitív eredményt. Négyüknek vannak tüneteik, őket kórházba szállították, a többiek jól vannak.

Ismét nyilvánosságra hozott bizonyos tényeket Karácsony Gergely. Tette ezt a főpolgármester nem egész egy nappal azután, hogy az általa közzétett dokumentumokkal konkrétan megcáfolta azokat a kormány és lakájmédiája által – az ellene indított durva kampány részeként – terjesztett vádakat, miszerint a főváros és persze személy szerint ő tehet a tömeges megbetegedésről a Pesti úti idősek otthonában.

Mint mai posztjából kiderül, a főváros folytatja az idősotthonainak szűrését saját forrásból, és rossz híreket kaptak. A Rózsa utcai otthon 94 lakójából 60 idős lakónál mutatott pozitív eredményt a teszt. Négyüknek vannak tünetei, őket kórházba szállították, a többiek jól vannak.

„Szorítunk – és természetesen a hatóságokkal egyeztetve bevezettük a szigorú karanténszabályokat, az előírásoknak megfelelően, mindent megteszünk az idős emberekért, a járvány terjedésének megakadályozásáért”

– írta Karácsony, aki arról is beszámolt, hogy azt a tájékoztatást kapta, miszerint a Rózsa utcába (miként a Pesti útra) küldtek vissza kórházból beteget úgy, hogy nem végeztek rajta koronavírus-tesztet.

„Ez megint csak lehetséges válasz arra a kérdésre, hogyan jutott be a fertőzés az idősotthonba”

– szögezte le Karácsony, aki szerint nincs már idő a késlekedésre, a kormánynak azonnal meg kell változtatni a szűrést tiltó, azt „felesleges költségnek” minősítő álláspontját, mert napnál világosabb, hogy ezzel emberéleteket kockáztatnak.

 

Ami a kormányzat szerint "felesleges költség", az szerintünk életeket menthet.A főváros folytatja az idősotthonainak…

Gepostet von Karácsony Gergely am Samstag, 11. April 2020

via. koronavirus.budapest.hu