Karácsony Gergely nyílt levele

Változtatás nélkül.

0

Levelező tagozat, sokadik rész. Percekkel ezelőtt e-mailen a tisztifőorvos asszonynak és az operatív törzsnek is elküldtem a kormánynak már feltett kérdéseimet, a tisztánlátás érdekében szükséges adatokra vonatkozó igényemet. Miután ma kiderült, hogy a fertőzött betegeket Budapestre kell szállítani, lettek új tisztáznivalók is. Az alábbi levél már ott van a tisztifőorvos e-mailjei között. Hátha így…

Tisztelt Tisztifőorvos Asszony! Tisztelt Operatív Törzs!

Meglepetéssel értesültem arról, hogy a múlt heti, Gulyás Gergely miniszter úrnak küldött levelem valamilyen okból nem jutott el az operatív törzshöz. Feltételeztem, hogy a Budapest fővárossal kapcsolatban feladatkörrel rendelkező tárca és az Operatív Törzs között megfelelően folyik az információáramlás. Mivel ezek szerint sajnálatos módon nem ez a helyzet, engedje meg, hogy Önnek közvetlenül is elküldjem a kérdéseimet, megismételve azok miniszter úrnak már kifejtett indoklását.
Főpolgármesterként természetesen feladatomnak tekintem, hogy a járvány lefolyására, egyben a korlátozásokkal kapcsolatos türelem alakulására figyelemmel készüljünk Budapest újranyitására is. Ezt az átláthatóság, kiszámíthatóság és tervezhetőség szüksége indokolja, amire a budapestiek okkal tartanak igényt. Ennek kiindulópontja, hogy a város újranyitása – miként azt többször elmondtam –, csak fokozatosan, óvatosan, a járvány lefolyásával kapcsolatos információk birtokában történhet.
Erre figyelemmel kérem, hogy szíveskedjen megküldeni részemre a veszélyhelyzet kihirdetése óta tartó időszak egyes naptári napjai vonatkozásában:
(i) a Budapest területén elvégzett hivatalos és a kormányzat által elfogadott PCR tesztek számát, a tesztre okot adó körülmények szerinti bontásban (légúti tünet, kontakt, egyéb);
(ii) a Budapest területén elvégzett, pozitív eredményű, hivatalos és a kormányzat által elfogadott PCR tesztek számát a sztenderd korcsoporti bontásban, illetve annak megjelölését, hogy ezen belül hány fertőzés minősül „lakosságinak” és nozokomiális fertőzésnek.
(iii) A kormány Koronavírus-kutató Akciócsoportjának elemzéseit a járvány esetleges visszatérésének lehetőségéről.
Ezekre az adatokra alapozva tudjuk kellő alapossággal, a járvány megfékezésére, esetleges majdani visszatértének elkerülésére figyelemmel megtenni konkrét javaslatainkat a fővárost érintő korlátozások fokozatos enyhítése érdekében.
A mai sajtóhírek nyomán egy új adatigényléssel is kénytelen vagyok Önhöz fordulni. Az Ön és Kásler Miklós miniszter úr által jegyzett levél szerint a koronavírus-fertőzéssel kezelt betegeket közúton Budapestre kell szállítani, vagyis az ország egész területéről két fővárosi intézmény folytatja a fertőzött betegek kezelését. Hálás lennék, ha ennek kapcsán válaszolna az alábbiakra is:
– Mi indokolja ezt az intézkedést?
– Van-e köze ennek az intézkedésnek a nozokimiális fertőzések országos arányához, különös tekintettel a vidéki kórházakon belüli fertőzésekhez?
– Az operatív törzs rendszeres tájékoztatóiban általában külön említi – helyesen – a budapesti fertőzöttségi adatokat. Miniszterelnök úr, nyilatkozatai szerint, ezen adatok alapján határozza meg a Budapestre vonatkozó kormányzati intézkedéseket. Ezért fontos annak tisztázása, hogy a fővárosba szállított betegek a budapesti, vagy esetleg más statisztikában jelennek-e meg a jövőben az operatív törzs tájékoztatói során?
Tisztifőorvos asszony hétvégi sajtótájékoztatóján arra kérte az egészségügyi dolgozókat, ne tegyenek közzé „érzékeny” egészségügyi adatokat. Ezek szerint nem tekinthető „érzékeny” adatnak, ezért számol be rendszeresen az operatív törzs egyes budapesti idősotthonokra vonatkozó adatokról. Jelenti-e ez azt, hogy más intézmények fertőzöttségi adatai „érzékenyek”, csak a Pesti úti adatok nem? Amennyiben félreértem ezt a közlést, úgy remélem, valamennyi budapesti és vidéki egészségügyi és szociális intézmény részletes fertőzöttségi adatairól is beszámol az operatív törzs a közvéleménynek. Utolsó kérdésem tehát csak annyi: mikor?

 

Levelező tagozat, sokadik rész. Percekkel ezelőtt e-mailen a tisztifőorvos asszonynak és az operatív törzsnek is…

Gepostet von Karácsony Gergely am Montag, 11. Mai 2020