Kásler elszólta magát, brutális mennyiségű embert zavartak haza a kórházból!

Leleplezték magukat!

A tavaszi vírus elleni küzdelem legvitatottabb döntése volt, amikor Kásler Miklós EMMI miniszter elrendelte a kórházi ágyak 60 százalékának a kiürítését. A társadalmi felháborodás miatt később tagadták, hogy egyáltalán lett volna ilyen utasítás, majd elkezdeték elkenni a dolgot. De a most nyilvánosságra került számok döbbenetesek.

 

Igaz, amikor már kitört a botrány, elkezdték relativizálni a 60 százalékos ágyszám kiürítést, a végére már odajutott a kormányzati kommunikáció, hogy csak az ágyak kettő százalékát kellett kiüríteni, mert eleve sok ágy üresen állt, és után a a vírushelyzet miatt is ürültek ki ágyak, mert a betegek önként lemondtak a gyógykezelésről. Ezzel szemben az igazság az, hogy

ÖSSZESEN 19 165 BETEGET KÜLDTEK HAZA,

ami a 68 ezer kórházi ágynak a 28 százaléka! Ennél is példátlanabb, hogy a 19 ezer hazaküldött emberből 11 ezer krónikus (hosszútávú ápolást igénylő) beteg volt!

A legnagyobb problémája az egy hónap alatt lezavart kórházkiürítési programnak az volt, hogy a legegyszerűbb, fűnyíró elvet alkalmazta, azaz minden kórházban azonos mértékben kellett felszabadítani az ágyakat, függetlenül a helyi viszonyoktól, a krónikus ágyak telítettségétől.

Így az egész intézkedés nagyobb kárt okozott, mint hasznot, egyenlőre arról nincs kimutatás, hogy a hazaküldöttek közül mennyien vesztették életüket a kórházi ellátás megszűnése miatt.

A döntés elhibázottságát bizonyítja, hogy most, a második hullám ideje alatt, hiába van nagyságrendekkel több beteg, már nem ezt a módszert választotta a kormányzat, hanem lépcsőzetesen vonják be a járvány-ellátásba a kórházakat.

Tegnap előtt viszont Kásler ismét elrendelte az ágyak 20%-nak a felszabadítását.

Kásler: A kórházak azonnal szabadítsák föl ágyaik 20%-át! – Voltaképp ismét utcára teszik a betegeket?