Kásler szerint az egészségügy történelmien kiemelkedő!

Az idős EMMI miniszter szerint ugyanakkor kollégáinak is csak a megfelelő átoltottság hozhat valódi enyhülést.

 

Kásler Miklós kiemelte, az egészségügyben dolgozók, akik már lassan egy esztendeje küzdenek a frontvonalban a koronavírus-fertőzött betegekért, továbbra is példa értékűen helytállnak. Ugyanakkor – teszi hozzá – számukra is csak az emberek nagyarányú átoltottsága hozhat valódi enyhülést a kimerítő szellemi és fizikai terhelésben.

Mint írta, Magyarországon az utóbbi hetekben kedvezően alakuló oltási hajlandósággal együtt kedvezően alakult a beoltottak száma és aránya is.

„Ez rendkívül fontos, hiszen minden egyes beadott oltással életet mentünk, az ellátórendszert és az egészségügyi dolgozókat pedig tehermentesítjük”

 

– cinikuskodott a miniszter bejegyzésében.